Jó, ha tudod, mit is okoz a kókuszolaj!

2020. július 9., csütörtök




A kókuszolaj kedvező egészségügyi hatásai miatt egyre népszerűbb, egy friss tanulmány alapján ugyanakkor előállítása súlyos károkat okoz a trópusi élővilágoknak 

– írja az IFLScience. 

Az elemzés során a csapat arra jutott, hogy tonnára lebontva a megtermelt kókuszolaj több fajt fenyeget, mint a pálmaolaj. Utóbbiról már többször bebizonyították, hogy az előállításához szükséges ültetvények rengeteg kárt okoznak a természetnek.

Erik Meijaard, a Kenti Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint sok nyugati fogyasztó úgy gondolja, hogy a kókuszolaj egészséges, és még az élővilágra is viszonylag veszélytelen.

A szakértő hozzátette, át kell gondolnunk a kókusz környezeti hatásairól kialakított képet.

A nemzetközi csapat azt vizsgálta, hogy a kókuszdióhoz köthető mezőgazdasági munkák miként befolyásolják az állatokat és növényeket.

Úgy tűnik, minden egyes megtermelt egymillió tonna kókuszolaj 20 veszélyeztetett fajt fenyeget, míg a pálmaolajnál ez az érték 3,8, az olívaolajnál 4,1, a szójaolajnál pedig 1,3.

A kókusz elsősorban azért veszélyezteti az ökoszisztémát, mert jellemzően csendes-óceáni szigeteken és egyéb trópusi régiókban termesztik, ahol sok sérülékeny faj él.

A kutatók kiemelték, nem akarnak boszorkányüldözést folytatni a kókuszolaj ellen, csupán azt szeretnék elérni, hogy a fogyasztók tisztában legyenek annak ökológiai hatásaival.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 31424





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet