Jól nézd meg ezeket a képeket, és barátkozz meg a gondolattal, hogy ezek majd az egész világunk felemésztik!

2018. augusztus 2., csütörtök




Az emberi pusztítás és a kataklizmikus folyamatos csúcspontja előtt vagyunk?

Nézd meg majd a lenti képet.

Nézd meg, méghozzá jó alaposan! Jegyezd meg, amit látsz, mert később beléd fog ivódni. 5-10 év múlva pedig majd emlékezni fogsz arra, amikor először láttál hasonló.

És hogy azóta ez madj midnennapossá fog válni, tzragikus gyorsasággal felemésztve a bolygót, és az emberi életteret.

Miről is van itt szó?

Arról, hogy a mostani erdőtüzeket már a műholdas felvételeken is látni. És miért olyan "nagy ügy" ez?

Mert az egyre szélsőségesebbé váló hőhullámok miatt ezek egyre gyakoribbá válnak. 

Még néhány nyár, és világszerte hasonló tüzektől fog égni az egész bolygó.

A kaliforniai tüzek több mint két hete tombolnak. A katasztrófában már legalább négy tűzoltó és négy civil vesztette életét, több embert pedig eltűntnek nyilvánítottak. A tűzvészek miatt eddig közel 40 000 embert kellett evakuálni.

Az erdőtüzek olyan jelentősek, hogy azokat a NASA egyik műholdja is meg tudta örökíteni – írja az űrhivatal oldala. 

A NASA által közzétett kép jobb oldalán az úgynevezett Ferguson-tűzvész látható, amely a Sierra Nemzeti Erdőt és a Yosemite Nemzeti Park nyugati részét érinti. A helyi tűzvész még július 13-án alakult ki.

A szakértők szerint az erdőtűz létrejöttének egyik oka az lehet, hogy a 2012 és 2017 közti periódus rendkívül száraz időszak volt a régió számára.

A térségben ráadásul a szúbogarak is több fát elpusztítottak, így az erdők igen sérülékennyé váltak.

A tűz miatt a közeli településekről tömegesen kellett kitelepíteni a lakókat, a park jelentős részét pedig lezárták.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen klímaváltozás felmelegedés


Megtekintések száma: 43121





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet