Egyre több egymástól független forrás állítja: bejelentésre készülnek. Utána jártunk, vajon mi lehet ez pontosan.
Hivatalos és magas szintű bejelentés hangzott el mind a Földet évezredek óta látogató földönkívüli fajokról, mind a Földet irányító háttérhatalmi erőkről és azok főbb szervezeteiről.
Ez szűk körben történt meg, ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy egy nagy bejelentés keretében az egész világot felkészítik az intelligens idegen életformák jelenlétének igazolására.
Évtizedek óta tudnak róla, ahogyan arról is, hogy a múltban évezredekkel ezelőtt is jelen voltak a Földön, és most is be vannak épülve a társadalomba – állítják egyes források.
Hogy miért nem jelentették be eddig?
Mert nem akartak globális szintű társadalmi összeomlást előidézni…
A földönkívüli civilizációk léte alapjaiban rombolta volna porig az összes egyházi dogmát. És mivel vallás mint erkölcsi fék működik a társadalmunkon, elszabadult volna a pokol
Ezért “időt adtak” a vallásoknak, hogy felkészüljenek a paradigmaváltásra, ez azonban hamarosan eljön.
Jól látszik, hogy ma már Vatikán is arról beszél a korábbi nézeteihez képest, hogy Isten más lényeket is a saját képmására teremthetett a kozmoszban.
Több magas kormányzati szinteken jelenlévő személy igazolta, hogy a világunkról többet tudnak a kormányzatok, mint elmondják.
Nem más jelentette ezt be és kérte számon a többi kormányon is az igazság “teljes felfedését” (Full Disclosure), mint Kanada volt honvédelmi minisztere, Paul Hellyer. Érdemes mindenkinek végighallgatnia a teljes beszédet!…
A Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, amely tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben.
A Földön élnek földönkívüliek, legalább 4 különböző faj látogatja a Földet, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal teszik ezt.
Elmondta Paul Hellyer, hogy tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak.
Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről.
Az idő elérkezett a teljes lelepleződésre. Sokan átlátnak már az összefüggések és manipulációs játszmák illúzióján.
Az emberek képessé váltak egy jobb, teljesebb, tudatosabb, spirituálisabb, szeretetteljesebb életminőség megélésére.
Ezt példázza az, hogy ez a bejelentés megtörténhetett, ami természetesen a kormányzati médiában nem jelent meg hírként.