Katasztofális és kilátástalan a helyzet Jemenben Szaúd-Arábia és a Nyugat háborúja következtében – ENSZ

2018. szeptember 23., vasárnap




Borzalmas képek, melyek sokkolni fognak!

Az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese figyelmeztetett pénteken a Biztonsági Tanácsban, hogy a háború sújtotta Jemenben már hiábavalónak tűnik az éhínség elleni küzdelem, az ország 29 millió lakosának háromnegyede segítségre szorul.

Mark Lowcock kijelentette, hogy a helyzet riasztó gyorsasággal romlott az utóbbi hetekben és mostanra kilátástalanná vált.”

Lassan eljutunk oda, hogy az országossá szélesedett éhínség következtében már lehetetlen lesz megakadályozni emberek tömeges halálát. Már most vannak olyan területek, ahol a lakosság gyakorlatilag éhezik, ami azt jelenti, hogy rákényszerül például levelek fogyasztására”

– mondta.

Két közelmúltbeli fejlemény fenyegeti a segélyezést: 

A gazdaság drámai összeomlása, aminek eredményeképpen a nemzeti valuta értéke mintegy 30 százalékkal csökkent, és a Hodeida körüli harcok felerősödése, mert a kikötőváros kulcsfontosságú az élelem, a gyógyszerek és más alapvető szükségleti cikkek Jemenbe szállításában 

– fejtette ki Lowcock.

A Save the Children nemzetközi jótékonysági szervezet alig egy-két nappal korábban figyelmeztetett, hogy több százezer jemeni gyerek élete kerülhet veszélybe, ha a húszi felkelők és a jemeni kormányerők között kiújult harcok károkat okoznak Hodeida kulcsfontosságú kikötőjében vagy annak ideiglenes bezárásához vezetnek.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes összeesküvés politika


Megtekintések száma: 28496





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet