Keanu Reeves halhatatlan? Rajta van egy 1530-ban készült festményen

2017. április 25., kedd




Egyesek szerint puszta véletlen, mások szerint halhatatlan vámpír, míg vannak, akik a reinkarnáció bizonyítékát látják a dologban.

Olyan dolog terjed az interneten, amit aligha lehet hová tenni. Keanu Reeves, a Mátrix egykori sztárja ugyanis egy közel 500 éves festményen tűnik fel.

Méghozzá olyan formában, mint ahogyan most is kinéz, eltekintve a szakálltól és a bajusztól, és a korabeli viselettől.

Hogy lehet ez? Nem, nem átveréssel van dolgunk, ez hamar kiderült, miután a szkeptikusok megpróbáltak utána járni az ügynek. A festmény valóban létezik, és a rajta látható alak valóban kísértetiesen hasonlít a színészre.

És ez még nem minden, mert az ügy még ennél is rejtélyesebb.

Élt annak idején egy Paul Mounet nevű - vagy ezt a nevet használó - férfi, aki a történelmi feljegyzések szerint 1847-ben született Franciaországban, később pedig színész lett.

Rengeteg különféle filmben szerepelt, míg végül 1922-ben váratlanul meghalt, máig tisztázatlan körülmények közepette.

Sokan hiszik azóta is úgy, hogy Paul Mounet ma is él, és ugyanúgy színészként dolgozik, de azóta már a Keanu Reeves nevet használja.

Az már sokaknak feltűnt az évek során, a sztár különböző filmjeiből, hogy Keanu mintha egyetlen percet sem öregedett volt a Mátrix óta. vagy legalábbis mintha jóval lassabban öregedne, mint bárki más. Egy 2003-as interjúban Reeves elmondta, hogy mindig is a pénz volt a legutolsó dolog, ami szerint élt, és ami foglalkoztatta az elmúlt... mennyi időben is?

Vajon csak egy kiszólás volt azok felé, akik ezt az elképesztő teóriát hiszik? Hiszen az már bizonyos, hogy egy ideje tud ezekről a teóriákról vele kapcsolatban.

Egy több száz éves képen is feltűnik, visszatérve az elméletre.

A szóban forgó festményt az 1500-as években készítette egy Parmigianino nevű festőművész, és "Egy férfi portréja" címet adta neki. Sokak szerint a festmény szintén Keanu Reeves-t ábrázolja, amikor az 1500-as években élt az olaszországi Florenceben. Maga a kép is itt lett kiállítva, és ma is megtekinthető.

Mások még Charlemagne és Keanu között is kísérteties hasonlóságokat és párhuzamokat vélnek fölfedezni.

Az elmélet szerint amikor Keanu öregedni kezd, meghal 50-60 éves korában, majd "újjászületik" máshol, álnéven. Ő ugyanis halhatatlan, és azért rendezi meg saját halálát, hogy aztán valahol újrakezdjen, hogy senki se jöjjön rá a titkára.

Az elmélet elég hajmeresztő, és érdemes fenntartással kezelni, inkább egyfajta derítő színfoltként a sok komoly elmélet között, mintsem valódi elméletnek.

Noha ennek ellenére rengetegen hisznek benne, tehát egy valódi elméletről van szó, amiben egyre többen hisznek nem csak Amerika-szerte, hanem világszerte is.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség


Megtekintések száma: 44215





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet