Az egész világot bejárta ez a levél!
Léteznek a történelemben olyan dolgok, amiket nehezen lehet csak megmagyarázni. Sőt, a legtöbben, akik ismerik a történelmet, szintén nem találnak ezekre magyarázatot.
Az Amerikai Űrügynökség – azaz a NASA – bolygóvédelmi felügyelőt keres, ez a hír nemrég jelent meg, és amellett, hogy vad találgatások kaptak szárnyra arra vonatkozóan, hogy mi is lehet a feladata majd a tisztség betöltőjének.
Annyit tudni csak, hogy a Föld idegenektől való megvédése lesz a célja, főleg mikrobiológiai szinten, azaz bakteriális fertőzésektől. A NASA-val kapcsolatban azonban a hír miatt sokan megjegyezték, hogy előre készülnek egy esetleges földönkívüli invázióra.
A hír nem is ezért fontos most, hanem azért, mert egy 9 éves kisfiú jelentkezett a betöltendő állásra.
A 9 éves Jack Davis kézzel írt levelében tájékoztatja a NASA embereit és tudósait az ambíciójáról. Leírja, hogy ugyan még csak 9 éves, de alkalmas lenne a feladatra, mivel a tesója szerint ő maga is földönkívüli.
Minden filmet megnézett már a világűrről, amit valaha leadtak, nézi a Shield ügynökei sorozatot, és tervezi a Men in Black filmeket is megnézni. Mindemellett a videojátékozásban is nagyon profi. A fiatal kora pedig azért válhat az előnyére, mert így több ideje lehet megtanulnia, hogyan gondolkodnak az idegenek.
A NASA nagyra tartotta a kisfiú jelentkezését, és meg köszönte hivatalos levélben a jelentkezését, és az egyik vezetőségi tag fel is hívta, hogy szintén megköszönje a pozícióra való jelentkezését.
OSZD MEG másokkal is!