​Két hét karantén után játszótérre indult volna a család, mikor az édesanyára rázuhant egy öngyilkos

2020. augusztus 4., kedd




Mi is írtunk róla, hogy egy panelházból, 40 méter magasból kiugró férfi esett rá egy babakocsit toló anyukára a főváros XI. kerületében. 

A férfi és az édesanya is a helyszínen meghalt.

Most a Bors megtudta,

a család éppen egy kéthetes karanténidőszak után indult a játszótérre, amikor a tragédia bekövetkezett.

„A vírushelyzet miatt az erdélyi rokonok hosszú hónapokig nem láthatták a kis Boglárkát, ám végül a család mégis kivitte őt hozzájuk. Mikor haza­tértek, két hétig otthon kellett maradniuk” - mondta el a lapnak a családfő édesapja.

Mikor kiléptek az ajtón, Gábornak valamiért vissza kellett mennie a lakásba, így lemaradt

. A feleség, Erzsébet, a 3 éves Márton és babakocsiban fekvő Boglárka lifttel indult el, Gábor pedig utánuk sietett. Hallott egy puffanást, majd mintegy 20 másodperccel később már látta, hogy mi történt.

„Jézus a halála után harmadnapra támadt fel. Nekem is ennyi időm volt arra, hogy sokkos állapotban legyek, olyan volt, mintha én is meghaltam volna.

Ám amikor vasárnap felébredtem, az jutott eszembe, hogy helyt kell állnom apaként. Fel kell nevelnem a gyerekeket. Semmi más nem számít”

- nyilatkozta a lapnak a családfő. Hozzátette:

„Boglárka még semmit sem fog fel az egészből, de Márton már 3 éves, neki annyit elmondtunk, hogy anya nagyon csúnyán megsérült, és sokáig kórházban lesz. 

Majd egy pszichológus segítségével szeretnénk neki elmondani az igazat.”

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 29663





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet