Kiépül az Európai Védelmi Unió? Aktiválták az EU hadseregét!

2018. november 1., csütörtök




A NATO helyettesítése, vagy a nemzetállamok lerohanása lesz a célja? Legalizálták a titkos Gladio hadsereget, megjelentek a háttérhatalmi elit zsoldosai?

A német védelmi miniszter azt állítja, hogy az Európai Unió Hadseregét AKTIVÁLTÁK és minden készen áll arra, hogy helyettesíthesse a NATO-t.

Ursula von der Leyen azt állítja, hogy minden készen áll és a törvényes keretek is adottak hozzá.

A struktúrák hosszú időn át ‘aludtak’ a Lisszaboni Szerződésen belül – de most aktiváltuk őket.

"Ez azt jelenti, hogy most már megvan a törvényes keretrendszerünk az Európai Védelmi Unióhoz, az egyesített tervezőrendszerünk is, tehát európaiként kifejleszthetünk egy olyan struktúrát, mely megmondja nekünk, mikor használjuk majd saját erőinket.”

– mondta a német védelmi miniszter.

Önmagában még nem lenne ez a hír aggasztó. A NATO felett ugyanis egyre inkább eljárt az idő.

Azonban sokak szerint valójában egy katonai puccskísérlet előkészítése zajlik az Európai Unión belül. Azaz a létrehozott haderőt majd a világhatalmi elit, főleg az európai elitet alkotó politikai erők és szereplők fogják majd magáncélra felhasználni.

Eddig a Gladio nevű titkos, sokak szerint nem is hivatalosan létező zsoldos-hadsereg végezte el a piszkos munkát: hamis zászlós, azaz false flag hadműveleteket vezényeltek le, hogy így teremtsenek káoszt az EU határain belül.

Egyes információk szerint ugyanis rengeteg terrortámadás valójában ilyen, rendelésre megszervezett akció volt. Nem véletlenül nem avatkoztak be időben a titkosszolgálatok, holott meg voltak az eszközeik és a kapacitásuk arra, hogy kiszűrjék ezeket...

Valójában a káosz megteremtése volt ezekkel a cél az elmúlt 10 évben.

A káosz ugyanis a gyenge nemzeteket és az egész EU-t egyesíti ugyanazon érdek, a BIZTONSÁG mentén.

Hiszen a legtöbb nemzet bármibe belemenne, csak hogy szabaduljanak az őket felemésztő káosztól. Még a szuverenitásuk egy részéről is lemondanának, és sokan le is mondtak. Éppen ez a végcél...

Csakhogy vannak országok, melyek nem engedelmeskednek Keleten, ilyen Magyarország is!

A Gladio a háttérhatalom kinyújtott keze, mely most egy előretolt helyőrséggé válik, a NATO helyébe lépve.

Ha diplomatikus úton, gazdasági kivéreztetéssel nem fog menni ezen országok megtörése, akkor minden bizonnyal be fogják vetni ellenünk és mások ellen a most létrehozott különleges haderőt.

Ne legyenek illúzióink, valójában ez egy a nemzetek felett álló, felelősségre nem vonható "hadosztag" lesz, aminek semmiért sem kell felelnie, így bármilyen "piszkos" munkára bevethető lesz.

A kérdés már csak az, hogy eljuthatunk-e idáig, hogy ezek végül bemasírozzanak hazánk területére, vagy pedig sikerrel jár a gazdasági kivéreztetés, a brüsszeli kínpad...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes európa politika menekültek


Megtekintések száma: 43912





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet