​Kihal Magyarország: A népességfogyás itt lesz a legsúlyosabb

2020. július 18., szombat




Megrázó eredméynek láttak napvilágot!

Míg a fejlett világ vezető országainak lakossága drasztikusan csökken, egy új kutatás szerint az évszázad végére Nigéria lehet a második legnépesebb nemzet, Kínát pedig India is megelőzi majd.

Nem csak Magyarországon, de a világ számos országában komoly gondot jelent, hogy elöregszik a társadalom és túl kevés gyermek születik. A Lancet című orvosi folyóiratban közzétett, friss kutatás eredményei szerint a világ 23 országában (többek között Japánban, Thaiföldön és Spanyolországban) a felére zuhan vissza a népességszám az évszázad végéig.

Az előrejelzés szerint bár a legtöbb országban csökkenni fog a lakosság száma, bizonyos nemzetek robbanásszerű ütemben emelkedik majd a népességszám a következő évtizedekben. A BBC cikke kiemelt néhány olyan országot, amelynek népessége a legnagyobb ütemben fogyhat, illetve bővülhet.

Japán - nehezen nyitnak a bevándorlók előtt

Az évszázad végéig Japán népessége több mint felére csökken, a 2017. évi 128 milliós csúcsról a kevesebb mint 53 millióra. A társadalom elöregedése már most is óriási gondot okoz az országnak, világszerte itt a legnagyobb a száz évnél idősebb emberek aránya. A munkaképes korú lakosság arányának visszazuhanása ellenére az ország sokáig vonakodva nyitotta meg kapuit a külföldi munkavállalók előtt, elsősorban a robotizációval kívánta kiváltani a munkaerőt. 

Az utóbbi években enyhítettek ugyan a szabályokon, ezzel együtt azonban egyre több hír érkezik a bevándorló munkavállalók kizsákmányolásáról. A hivatalos előrejelzések szerint 2040-ig az idős emberek a népesség több mint 35 százalékát teszik majd ki.

Olaszország - nagy gond az emigráció

A tanulmány szerint az olasz népesség várhatóan több mint felére csökken, a 2017. évi 61 millióról 28 millióra a század végére. Japánhoz hasonlóan itt is egyre égetőbb problémát jelent az elöregedés: a Világbank adatai szerint az országban élő emberek több mint 23 százaléka volt 65 évesnél idősebb 2019-ben. 

A kormányzat itt is különböző támogatásokkal próbálja ösztökélni a gyermekvállalási kedvet, 2015-ben elindított egy programot, amely 800 eurós, vagyis majdnem 300 ezer forintos összeget juttat minden megszületett gyermek után a családnak. A viszonylag alacsony termékenységi ráta mellett nagy gondot jelent a kivándorlás is, a hivatalos adatok szerint 2018-ban körülbelül 157 ezer ember távozott az országból.

Kína - túlnépesedésből népességcsökkenés

A hetvenes években Kína még a túlnépesedés problémájával küzdött, ami miatt az ország 1979-ben bevezette az egygyermekes családpolitikát. Napjainkban viszont már itt is a túl alacsony születésszám okoz gondot, bár jelenleg is a világ legnépesebb országa, a kevés gyermek miatt a következő évtizedekben jelentősen csökken a lakosság száma. 

Az előrejelzés szerint Kína népessége négy év múlva éri el az 1,4 milliárdos csúcsot, majd 2100-ra csaknem a felére 732 millióra csökke a lakosok száma. A hivatalos adatok szerint tavaly hetvenéves mélypontra jutott a születésszám az országban, ami miatt egyesek szerint az ország egy "ketyegő demográfiai bomba". Ha pedig a világ egyik legnagyobb gazdaságának számító Kínában gond akad a termeléssel, annak hatásait az egész világ meg fogja érezni.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3004





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet