Kihalt tigrisfajt támasztanak fel a tudósok?

2017. január 18., szerda




Egy 1960-ban kihalt állatfajt támasztanának fel egy különleges kísérlet keretében.

A Panthera tirgris virgata, vagyis más néven kaszpi tigris még az 1960-as években veszélyeztetetté vált, majd nem sokkal ezután ki is halt, amikor utolsó példánya elpusztult.

Egykoron sok helyen jelen volt, többek között főleg a keleti régióban, mint Irán, Irak, Afganisztán. Kétségtelen, hogy igen nagy méretekkel rendelkezett, hatalmas termetű volt ugyanis.

Nemrégiben egy tanulmány jelent meg, mely azt kezdte pedzegetni, hogy a kihalt állatfajok feltámasztását valami "könnyűvel" kellene kezdeni, és ez a faj mivel nem halt ki túl régen, remek lehetőség lenne a genetikusok számára.

Azért mondható könnyűnek, mert valóban nemrég halt ki evolúciós viszonylatban szinte most, és rengeteg DNS minta maradt hátra, amiből meg lehetne próbálni az élőlény feltámasztását.

A kaszpi tigris azon állatok közé tartozik, melyeket az ember tevékenysége, és terjedése irtott ki.

A 20. század elején, amikor az Orosz Birodalom vezetői úgy döntöttek, hogy meghódítják az élőlénynek is otthont adó területet, a hadsereg azt az utasítást kapta, hogy minden tigrist lőjenek ki, mivel azok veszélyt jelentenek az emberekre.

A 20. század elején az Orosz Birodalom katonái módszeresen mészárolták a még életben lévő példányokat, hogy területekhez jussanak, amit a Birodalom hasznosítani tud.

Ekkor tényleg nagyon nagy mennyiségű állattal végeztek, és ekkor táj pusztultak ki az utolsó tigriscsaládot is.

A környezet átalakulásával a nagymacskák nem csak vadászterületeket vesztettek, de ezen időszak alatt több más állat is kipusztult, melyek a kaszpi tigrisek kedvelt zsákmányai voltak.

A kutatóknak végre lehetőségük lehet feltámasztani egy kihalt lényt, mégpedig ezt, ugyanis nagyban segítségükre lehet mintegy mankóként, hogy a kihalt tigrisfajnak még ma is él egy rokona.

A szibériai tigris ugyanis számtalan genetikai, és egyéb hasonlóságot mutat vele. A két macskafajta családfája ugyanis nem túl rég vált szét, persze evolúciós szempontból értve.

A genetikai elemzés azt fedte fel, hogy a két élőlény közös őse nagyjából 10 ezer éve, az utolsó glaciális maximum végén hódította meg Közép-Ázsiát.

Az ősi tigris Kína irányából érkezett, és a Selyemút mentén haladhatott. Az élőlény egyes csoportjai a távol-keleti területen maradtak, míg mások Turkesztánban telepedtek le – előbbiek leszármazottai a szibériai, míg utóbbiaké a kaszpi tigrisek lettek.

A hasonlóság akkora, hogy egyes szakemberek szerint a két faj genetikai szempontból szinte azonos, alig lehet megtalálni a különbségeket.

Ezért bíznak abban, hogy a genetika segítségével és ennek a rokon fajnak a genetikai kódjával kiegészítve a régebbi DNS mintákat, képesek lesznek feltámasztani a sok évtizede kihalt fajt.

Ha a kísérlet sikerrel zárul, az zöld utat nyithat majd a kondorkeselyűk, mamutok, és talán egy napon a dinoszauruszok irányába is.

tudomány genetika


Megtekintések száma: 36350





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet