A jelenleg nyolcvanmillió kilométernyire keringő óriásszikla pályája keresztezni fogja a Földét.
A NASA belelendült a Föld megmentésébe. nem kisbeba tét, mint az, hogy a bennu nevű aszteroida a Földünknek ütközik-e.
Pontosabban az már szinte 100%, hogy ez megtörténik. Mármint hogy keresztezi a Bennu az otthonunk pályáját.
Ha becsapódna, azzal olyan globális katasztrófát idézne elő, ami tömeges kihalási hullámot indíthatna el, és az első percekben emberek százmillióit pusztítaná el.
Az utána következő nukleáris télben és a sötétbe boruló fullasztó porral telített atmoszférában pedig a túlélők sem húznák sokáig.
Lángra lobbantja a levegőt és elolvasztja a köveket az 101955 lajstromszámú aszteroida – állítják szimulációk alapján a szakemberek.
A Bennu aszteroida ugyanis a Földnek fog csapódni, ha a NASA nem tesz valamit. Van még időnk, de fejlődési léptékben nem sok, és ha addigra nem állunk elő egy rutinosan végrehajtható protokollal, akkor a Földünk és a civilizáció végét jelentheti.
A jelenleg nyolcvanmillió kilométernyire keringő óriásszikla 2135-ben csapódhat be bolygónkba, kiirtva a földi élet nagy részét, ha nem az egészét.
A Bennu fenyegetése ismert, egy most megjelent kutatás szerint pedig védtelenek vagyunk – hiába az elkövetkező bő évszázad technikai fejlődése, nem leszünk képesek elkerülni a katasztrófát.
A Bennu ténylegeen olyan vestélyt jelent, amire eddig senki sem mert gondolni. A legveszélyesebbnek ítélt aszetroida jelenleg, amit állandó megfigyelés alatt tartanak.
A NASA nemrég elkezdett egy hatalmas atomtöltetet kifejleszteni azért, hogyha eljön az idő, képesek legyünk megakadályozmni a Föld pusztulását.
Az ezzel foglalkozó szakemberek és mérnökök tötéelmet írhatnak majd, ugyanis őket fogják majd úgy emlegetni, hogy a Föld és az emberiség megmentői.
A Bennu becsapódása mindent eltörölne.
Ha becsapódik a Földbe, az olyan lesz, mintha nyolcvanezer hirosimai atombomba robbanna fel egyszerre.
Ha óceánba csapódik, a fél Földet elárasztó cunamit gerjeszt, ha szárazföldbe, akkor pár hónap alatt izzó, levegőtlen pokollá
változtatja bolygónkat.
Gondoljunk arra, mi történt 65 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszokat kipusztító aszteroida becsapódásakor.
Valami hasonló mehet végbe a Földön, ha nem állítjuk meg a Bennut. Erre jó néhány évtizedünk van, de technológiai értelemben szűkös az időnk…
OSZD MEG másokkal is!