​Kim Dzsong Unn beteg?, átadta a korbácsot a húgának!

2020. augusztus 22., szombat




Megindult a hatalommegosztás Észak-Koreában, színre lépett Kim Jo Dzsong.

Észak-Korea diktátora, a 36 éves Kim Dzsong Un átengedte húgának a döntést bizonyos államügyekben, és egyes párt- és állami vezetőknek is megnövelte a mozgásterét.

Dél-Koreai értesülések szerint a így próbálja csökkenteni a rá nehezedő terheket, mivel egyszemélyi vezetőként eddig kizárólag neki volt döntési joga a legapróbb kérdésekben is - írja a HVG.

A diktátor húgának neve lehetséges utódként már idén tavasszal is felmerült, amikor Kim Dzsong Un rejtélyes körülmények között hetekre eltűnt a világ elől. 

A világsajtó azt sem zárta ki, hogy már nincs életben, és nála három évvel fiatalabb húga, Kim Jo Dzsong már át is vette a hatalmat. 

Ez akkor nem történt meg, a vezető visszatérése óta azonban egyre gyakrabban jelent meg testvére társaságában, mára pedig hivatalosan is a második számú vezetővá vált a világtól teljesen elzárkózó kommunista diktatúrában.

A pár éve még elképzelhetetlennek tűnő változás oka az indoklás szerint az, hogy Kim kilenc év alatt megelégelte a hatalommal járó stresszt, de az sem kizárt, hogy a népszerűtlen döntéseket 

(amelyekből egy hatalmas munkatáborrá alakított országban akad néhány) majd Kim húgának kell meghoznia, hogy a diktátor tovább tetszeleghessen a "kedves vezető" szerepkörében. Ugyanakkor az biztosnak tűnik, hogy a végső szót ezután is Kim mondja majd ki.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 19977





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet