Kína megvétózta az első fejátültetést?

2017. november 26., vasárnap




Veszélyben az évszázad műtéte?

Sergio Canavero műtéte, mely mindent megváltoztathat az egészségügyben, komoly veszélybe került.

Kína ugyanis visszakozott, és egyik pillanatról a másikra megvétózta az élesben történő, első élő emberen elvégzendő fejátültetést, melyet decemberben ejtettek volna meg.

A fejátültetés "technikailag lehetetlen, a kínai törvényekbe és transzplantációs rendelkezésekbe ütközik" – nyilatkozták.

Pedig Sergio Canavero már korábban élő állatokon is demonstrálta, hogy igen is, lehetséges az eljárás, legutóbb pedig egy halott ember fejét ültették át egy másik halott donor fejére, és szintén azt bizonyították, hogy a gerincvelőt és az idegeket jól össze tudták kapcsolni.

A kínai szervátültetési bizottság elnöke szerint sérti az etikai szabályokat. "Soha nem fogjuk megengedni, hogy hasonló klinikai kísérleteket végezzenek Kínában" - jelentette ki.

Ez azért is furcsa, mert Kína eddig az élen járt, vagy legalábbis az élmezőnyben a különféle kutatások terén.

Nehéz elhinni, hogy az eljárás bár rengeteg etikai aggályt vet fel, pont ők azok, akik a múltban élnek.

A kínai szervátültetési bizottság megtette a lépéseket azért, hogy a harbini orvosi egyetemen dolgozó Zsen Hsziao-pinget felelősségre vonhassák. 

A két sebész még 2015-ben jelentette be, hogy két éven belül megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben a kutatások és a kísérletek sikeresek.

Eddig minden sikeres volt, még az állatokon és holttesteken elvégzett próbaműtétek is.

Bár a decemberre tervezett műtétek veszélybe kerültek, most megoldásokat keresnek rá, hogy idén vagy jövőre kivitelezni tudják a világszenzációnak és tudományos mérföldkőnek számító műtétet.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 25764





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet