Kirobbant a botrány: Védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál!

2020. február 12., szerda




Az Országos Vízügyi Igazgatóság cáfolja, hogy engedély nélkül, szakszerűtlenül jártak el.

Tarvágással irtottak ki egy Tisza menti védett területen álló, idős ártéri ligeterdőt. A vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatású - írja a WWF Magyarország közleményében.

A Tiszaug határában történt tarvágásra az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak nem volt engedélye a szervezet szerint.

A védett területen álló idős nyárfák illegális kitermelése egy hullámtérrendezési koncepció része volt. A "VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán" című projekt tiszaugi helyszínén a tarvágás következtében

nemcsak a közel évszázados fákat pusztították el, de felszámolták az itt élő értékes állatvilág, köztük a védett feketególyák élőhelyét is.

A Magyarországon és az egész Tisza vízgyűjtőn ritkaságnak számító idős, ártéri erdő helyén most pusztaság fogadja az ide érkezőt.

Magyarországon az ártéri ligeterdők a leginkább veszélyben lévő erdei élőhelyek közé tartoznak. Területük a folyószabályozások előtti kiterjedés kevesebb mint 1%-ára zsugorodott össze, idős erdőket szinte alig találunk köztük. A még megmaradt védett állományaikat pedig nagymértékben fenyegeti a nem őshonos özönfajok térnyerése.

A WWF Magyarország korábban is tiltakozott a hullámtérrendezés koncepciója ellen, amely a vízlevezetési sávok kialakítását helyezi előtérbe más, természetbarát megoldásokkal szemben.

"Az ártéri ligeterdők és a vizesélőhelyek jelentős része a hullámterekre, azaz a folyók menti töltések közé szorultak vissza, az egykori nagy kiterjedésű árterek helyén főként mezőgazdasági területeket hoztak létre. A hullámterek a szabadba vágyó lakosság kedvelt célpontjai, többségük egyben Natura 2000-es vagy országos védelem alatt álló természeti terület, értékes élővilággal. A növényzetre viszont a vízügyi ágazat jellemzően az árvíz levonulását akadályozó tényezőként tekint. Emiatt látszólag elkerülhetetlen, hogy az árvízi védekezés konfliktusban álljon más szempontokkal, a természetvédelemmel vagy a vízmegtartással" - mondta WWF szakembere.

A WWF Magyarország sürgeti a tarvágás felelőseinek azonosítását és a jogszabály szerinti büntetés kiszabását. A fák kivágásával járó árvízkockázat csökkentése sok esetben nem feltétlenül az emberi élet és a települések megóvását, hanem gyenge minőségű termőföldek védelmét szolgálja. A tiszaugi erdő egy fenntarthatatlan árvízkezelési gyakorlat áldozata. "Ez a helyzet csak akkor rendezhető, ha több teret adunk a folyóknak. Ki kell lépni az árvízvédelmi töltéseken kívülre, irányított módon teret kell adni a folyóknak és a víznek a tájban. Erre van szükség a klímaváltozás szempontjából is, ami hazánkat egyre súlyosabb aszállyal és szárazsággal fenyegeti" - összegezte a WWF Magyarország álláspontját Kajner Péter.

Sajnálatos, hogy miközben a különböző faültetési mozgalmak egyre nagyobb figyelmet kapnak országszerte, addig az ökológiai és klímavédelmi szempontból is kiemelten fontos természetes, idős erdeink védelmét még mindig nem vesszük komolyan - írják a közleményben.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság megkeresésünkre az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Valótlan, minden alapot nélkülöző információkat közölnek egyes sajtóorgánumok a lakiteleki és a tiszaugi hullámtéri fakitermelésekkel kapcsolatban, ezért azokról az Országos Vízügyi Igazgatóság az alábbi hiteles tájékoztatást adja.

A WWF Magyarország alaptalanul állítja, hogy a „vízügy kezelésében lévő, 90 év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott le és súlyosan természetkárosító hatással bír”.

Az OVF és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság csaknem két éves eljárás után kapta meg a szükséges engedélyeket, miután eleget tett az illetékes hatósági előírásoknak, helyszíni bejárásokkal, valamint egyeztetésekkel gondoskodott arról, hogy az erdőrészlet szakszerűen megújuljon, illetve a növekvő árvizek levezetése miatt szükséges gyepfelület kialakítása megtörténjen.

A vízügyi igazgatóság az árvízvédelmi célú beruházás keretében véghasználati lehetőséggel élt, ami azt jelenti, hogy a kivágott idős, puhafás állomány helyére facsemetéket ültet. Az engedély keretében az erdészeti hatóságnak belejelentettük a tevékenységet 2019 és 2020 évekre. A véghasználatot azért indítottuk el, hogy a beruházás végére már felújított erdőállomány legyen a területen, ne a fejlesztés befejezését követően kezdődjön meg a fák döntése.

Annak érdekében, hogy a védett fajokban okozott kár a lehető legkisebb legyen, 2020. január 8-án a Nemzeti Park munkatársaival helyszíni bejárást tartottunk. Az odús fatörzseket megjelöltük azért, hogy azokat a jogszabály által előírt módon visszahagyjuk a területen. Az egyik erdőrészlet természetes felújítással érintett, tehát mag- és sarjeredetű újulatra alapozzák az erdőfelújítást.


OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 52837





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet