Kísértet tűnt fel a tűzdobáló mellett a cirkuszban

2016. december 25., vasárnap




Az egyik cirkuszban egy tűzdobáló produkciója közben vették észre, hogy egy szellemszerű alak is jelen van a porondon.

A különös alakot egy cirkusz egyik látványos produkciója közepette vették észre. Az eset még 2015-ben történt, de csak a felvételeket utólag megnézve, később lett furcsa az a titokzatos, szellemszerű alak, ami a tűzdobáló művész mellett sétálgat az elsötétült porondon.

A szellemekről általában véve úgy sejtjük, hogy nem kifejezetten szeretik a rivaldafényt és inkább házakban, otthonokban szoktak feltűnni, vagy romos épületek ódon falai között.

Időnként azonban megtörténik, hogy nagyobb tömegrendezvényeken, vagy akár a televíziók élő adásaiban is elkapnak egy-egy szellemet, mely láthatóvá válik utólag a felvételeken.

A mostani, cirkuszban készült felvétel is ilyen. Az már bizonyos, hogy a szellemek nem félnek a tűztől, és nincs lámpalázuk.

Ha jobban megnézzük, mi is észrevesszük a videón is bekarikázott szellemszerű alakváltót, mely fehéresen ködös amorf alakként van jelen a porondon, mialatt a tűzdobáló látványos mutatványt hajt végre.

Egyes szóbeszédek szerint egy rég elhunyt cirkuszi mutatványos szelleme lehetett, akit valamilyen véletlenszerűségből megidézhettek a színpadon.

Te mit gondolsz?

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek


Megtekintések száma: 26455





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet