​Kiszáradt tómedreket találtak a Szaturnusz Titán holdján

2023. január 13., péntek




A 2000-es évek elején amerikai csillagászok különös világos foltokat fedeztek fel a Titánon, amelyek egyenként 4 800 kilométer szélesek voltak.

A kutatók azóta próbálták megfejteni a rejtélyt, valamint azt, hogy okozhatták-e ezt a jelenséget a Szaturnusz holdján lévő tavak vagy tengerek.

A Nature Communications tudományos lapban nemrég megjelent tanulmányban ezt a teóriát egy lépéssel sikerült továbbvinniük, ugyanis bebizonyították, hogy a szóban forgó foltok minden bizonnyal kiszáradt tavak medreit lehetnek, így megerősítést nyerhetnek a Naprendszerünkben lévő földönkívüli élettel kapcsolatos feltételezések is.

Jason Hofgartner, a NASA Jet Propulsion Laboratóriumának bolygókutató asztronómusa a Science News-nak elmondta,

A Naprendszer második legnagyobb holdja már régóta lázban tartja a csillagászokat. A NASA 2004-es Cassini űrszondával végrehajtott missziója során rájöttek, hogy a Titánon aktív időjárási körforgás található.

A Földdel ellentétben azonban nem víz hullik le eső formájában a talajra, hanem metán és etán, habár gyakoriságát tekintve ez csak rendkívül ritkán fordul elő, ugyanis ezeknek a szénhidrogéneknek hosszú idő kell ahhoz, hogy megfelelő mennyiségben felhalmozódjanak a légkörben.

Az asztronómusok továbbra sem tudnak magyarázatot találni arra, miért a Titán pólusaihoz közel helyezkednek el ezek a tómedrek, nem pedig az egyenlítő környékén.

Hofgartner szerint a folyadékok a holdon lévő úgynevezett metánciklus hatására az egyenlítőtől a sarkokig vándorolhattak, amelyek a Nap sugarainak köszönhetően idővel elpárologtak. Ahhoz, hogy biztos válaszokat kaphassanak a tudósok, sokkal több információ begyűjtésére lesz szükségük.

A NASA 2034-ben a Dragonfly misszió során egy drónszerű szondát szeretne a Titán közelébe bocsátani, amellyel közvetlen közelségből vizsgálhatnák meg a furcsa égitestet.

Sajnos a kiszáradt tómedrek feltérképezése nem szerepel az expedíció céljai között, azonban a felszíni kőzetek és a geológiai struktúrák tanulmányozásával következtetni lehet majd a pólusokon uralkodó körülményekre is.


Megtekintések száma: 97548





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet