Kiszivárgott az EU vezetőinek titkos terve: Európa elpusztításáról döntöttek egy csúcstalálkozón!

2017. október 2., hétfő




Elárulták az összes tagállamot, minden nemzetet. Európa csendes felszámolása megindult!

Az EU vezetőségéről már régóta sejthető volt, hogy szándékosan néznek félre, miközben Európa téglafalait külső erők bontják. Ezek az erők egyre módszeresebben, és egyre nagyobb erővel épülnek be az európai eszmeiség szöveteibe, és roncsolják szét azokat.

Ráadásul egy újabb lépést tettek a drága vezetők, mely lerántja a leplet arról, ami Európa bevándoroltatási programja kapcsán zajlik.

Az afrikai bevándorlóknak mostantól sokkal könnyebb lesz Európába jutniuk az új megállapodás szerint, melyet Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és két afrikai ország, Csád és Niger vezetője írt alá.

Ez azt jelenti, hogy az afrikaiaknak lehetőségük nyílik beadni a menedék kérelmüket már Afrikában is.

Gyakorlatilag sokak szerint arról van szó, hogy legalizálták azt, hogy a fekete afrikai bevándorlók elkezdjenek özönleni az EU-ba.

Akiket pozitívan elbírálnak, közvetlenül repülőjáratokkal transzportálják át Európába. Akiknek pedig nem sikerül, marad a szokásos útvonal és megoldás az embercsempészekkel, melyeket az EU is pénzel részben.

A találkozón eldöntötték, azért, hogy több bevándorló, még gyorsabban jöhessen, Európa még fizetett is az afrikai országoknak.

A pénz egy részét Afrikának elvileg az embercsempészet megállítására kellene költenie.

A lehetőséggel minden bizonnyal afrikaiak milliói fognak élni, és azok, akik nem kapnak kedvező elbírálást ahelyett, hogy hazamennének Európa felé fognak elindulni, ami miatt sosem látott migránsáradat fogja sújtani a kontinenst.

Mivé lesz így Európa?

Valószínűleg szerte fog foszlani, ugyanis a vezetők feltett szándéka lehet az, hogy teljesen felszámolják a jelenlegi keresztény Európát.

Egy olyan kulturálisan és egyéb szempontból is óriási erőszak zajlik a nemzetállamokkal szemben, mintha egy tényleges háborút vívnának ellenünk.

Az EU üzemen kívül helyezése után egy új társadalmi és politikai szerveződés fog burjánzásnak indulni Európa, és az európai kultúra romjai felett...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség európa politika bevándorlás


Megtekintések száma: 239375





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet