Nem akármilyen dolgokat nyilatkozott. EZ állhat az egész bevándoroltatás hátterében?
A tömeges bevándorlás Keletről nem véletlenül zajlott le. Ahogyan az sem véletlen, hogy az EU széles körben vett vezetői tárt karokkal fogadták a messziről jött népeket.
Egy kormányfőhelyettes megelégelte a hallgatást, és kitálalt arról, hogy mi is zajlik az Európai Unió színfalai mögött.
Azt mondta, hogy az igazság sokkalta felháborítóbb és egyben megdöbbentőbb, mint hinnénk.
Szerinte ugyanis komoly jelek és konkrét bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy valójában a szabadkőművesség generálta a bevándorlást, méghozzá mesterségesen.
Az egészet azért indították el, hogy Európát gyengítsék, és rászabadítsák az európai kultúra ellenségeit a nyugatra.
Mindvégig tudták, hogy Európa immunrendszere nemhogy gyenge, de nincs is neki.
Éppen ezért az iszlám ideológia agresszív rákként képes elburjánzani az európai kultúra felett. Szerinte szándékosan el akarják pusztítani az európai hagyományokat.
A vezető politikus elmondása szerint európai szabadkőműves páholyok idézték elő a tömeges bevándorlást, tevékenységüknek köszönhetően akadálytalanul özönlenek Európába az európai kultúra ellenségei.
A kormányfőhelyettes kifejtette, hogy az Európai Unió vezetői a demográfiai válságra hivatkozva engedik be a migránsokat, de ezt a demográfiai vákuumot ők maguk idézték elő tudatos rombolással; azáltal, hogy megkérdőjelezik a házasság hagyományos értelmezés.
Azt is hozzátette, hogy a jakobinus, kommunista, liberális és ’68-as ideológiák mind a szabadkőműves hagyományokból származnak és relativizálják a kereszténységet.
Természetesen nem mindenki hisz a politikus kijelentéseiben, noha Európa-szerte egyre többen adnak hangot annak, hogy feltehetően szabadkőműves múltú emberek épületek be az elmúlt években az EU felsővezetésérbe.
Vagyis Angela Merkel, vagy Jean Claude Juncker is szabadkőműves páholyok tagjai lehetnek…
2015-ben számos európai szabadkőműves szekta írt alá egy közös nyilatkozatot, melyben felszólították az Európai Unió vezetőit, hogy engedjenek be minden bevándorlót.
És mint tudvalévő a történelemből, a szabadkőművesek akaratát bárhol, bármikor és bárkivel szemben érvényesíteni tudják…
OSZD MEG másokkal is!