​Konténerekbe rejtett kínzókamrákat találtak Hollandiában – videó

2020. július 8., szerda




Konténerekben kialakított, rejtett börtöncellákat, illetve kínzókamrákat fedezett fel a holland rendőrség egy raktárban a belga határ közelében fekvő Wouwse Plantage településen – közölte rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva a helyi média kedden.

A sajtó beszámolói szerint a nyomozók azt követően bukkantak a konténerbörtönre, hogy mintegy két héttel ezelőtt a holland és a francia szolgálatoknak sikerült feltörniük az egyebek mellett merényletek megtervezésére, pénzmosásra és kábítószer értékesítésére használt, EncroChat nevű, titkosított telefonhálózatot

– írja az MTI.

A feltárt üzenetek alapján több mint száz embert állítottak elő Hollandiában, köztük hatot túszejtés és emberrablás gyanújával tartóztattak le. A gyanúsítottak emberek elrablásáról és foglyok kínzásáról beszélgettek. 

Az ő vallomásuk alapján találták meg a konténereket. Az akcióról a rendőrség videót is készített:

Andy Kraag, a holland rendőrség illetékes osztályvezetője arról tájékoztatott, hogy a raktárban elhelyezett konténereket még nem használták. 

A konténerek közül hatot börtöncellának alakítottak ki: hangszigetelték őket, a plafonhoz és a padlóhoz bilincseket erősítettek. Oldalukat olyan anyaggal vonták be, amely láthatatlanná tette volna a bent tartózkodókat a hőkamerák számára. A hetedik konténert a gyanúsítottak „kezelőhelyiségnek” nevezték, amelyet valószínűleg kínzásra terveztek: fogorvosi szék, műtéti eszközök, fogók, fűrészek, szikék és ollók is voltak benne. 

Ezek akár emberek kivégzésére is alkalmas helyiségek – mondta az illetékes.

A gyanúsítottak rendőrnek álcázva tervezték meg az emberrablásokat, ami megmagyarázza, hogy a nyomozók golyóálló mellényeket, rendőri egyenruhákat, villogó kék fényű megkülönböztető jelzésre alkalmas lámpákat, valamint a forgalom elterelésére és megállítására alkalmas közúti táblákat is találtak az akció során.

Jannine van den Berg holland rendőrségi vezető szerint számos erőszakos bűncselekmény és gyilkossági kísérlet megvalósulását, jelentős kábítószer-szállítmány célba jutását hiúsította meg, hogy feltörték az EncroChat mintegy 60 ezer felhasználójának üzeneteit. 

Az üzenetek megismerésével további szervezett bűnözői csoportok felszámolása várható, amint azt „az alvilági börtön és kínzókamra felfedezése példázza” – tette hozzá.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 32294





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet