​Koronavírus – ezek lesznek az új szabályok szeptember 15-től!

2020. szeptember 11., péntek




Leszállítják a maszk nélkül utazókat szeptember 15-étől a Volánbusz és a MÁV-Start járműveiről – közölte a Volánbusz.

“A hónap közepétől kizárhatóak az utazásból azok az utasok, akik nem hordanak az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, kendőt vagy sálat a MÁV-START és a Volánbusz járatain” – olvasható a közleményben.

A vonatokon a kalauzok leszállíthatják a maszk nélkül utazókat, az autóbuszokra a sofőrök pedig fel sem engedik majd azokat az utasokat, akik megnehetízik a koronavírus elleni védekezést azzal, hogy nem takarják el az arcukat.

Rendőrségi ügy lehet a vége

A közlekedéési vállalatok munkatársai rendőri intézkedést is kérhetnek, ha az utas megtagadja szája és orra eltakarását, illetve ha nem veszi tudomásul a felszállás tiltását vagy az utazásból való kizárást.

Ilyen esetben a hatóság szabálysértési eljárást kezdeményezhet, és 10 ezertől 50 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.

A rendőrség emellett az autóbusz-állomásokon és az autóbuszokon szúrópróbaszerűen ellenőrzi a maszkviselési kötelezettség betartását, szabályszegés esetén pedig bírságot ró ki azokra, akik akadályozzák a koronavírus-járvány megfékezését.

Az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében egyébként már május 4-e óta kötelező az arc eltakarása a közösségi közlekedési eszközökön.

A közlekedési társaságok arra kérik utasaikat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat, lázzal vagy meghűléses tünetekkel járó betegség esetén pedig ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket.

A sorban állás és a személyes érintkezések csökkentése érdekében azt javasolják az embereknek, hogy jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben az elektronikus jegyvásárlási lehetőségeket, például a MÁV applikáció használatát.

A dolgozókat is ellenőrzik

A tájékoztatás szerint a MÁV-Start nemcsak az utasokat, hanem a fedélzeten dolgozó személyzetet is ellenőrzi, és munkajogi következményekkel kell számolnia annak a munkavállalónak, aki nem tartja be az utasításokat.

Ugyanakkor a Volánbusz munkatársai sem térhetnek el az előírásoktól. A vasúttársaság az érintett munkavállalói számára biztosítja a szükséges védőfelszerelést: eddig több mint 1 millió maszkot, 1,5 millió kesztyűt és 60 ezer liter kézfertőtlenítőt osztottak ki a vasutasok között. A Volánbusz pedig 322 ezer maszkot biztosított a munkatársainak.

A fertőtlenítésre is figyelnek

A MÁV és a Volánbusz közben azt is bejelentette, hogy újra minden nap fertőtlenítik a járműveket és az állomásokat is.

A tájékoztatás szerint a Budapest elővárosában közlekedő, és a fővárost érintő vonatok többségét ismét naponta fertőtlenítik szeptember 8-ától. Ez naponta a teljes járműpark majdnem felét, átlagosan mintegy 600 járművet jelent.

A Volánbusz pedig vírusölő szerrel mossa le a kapaszkodókat, valamint kézfertőtlenítő szert biztosít az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló munkavállalóinak. A társaság az autóbuszokat minden éjjel és napközben is takarítja a koronavírus elleni védekezés érdekében – írták.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 19390





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet