Közeleg a Nibiru, és a NASA a Pentagonnal együttműködve próbálja elkerülni a világvégét?

2017. november 30., csütörtök




Egy volt NASA bennfentes kitálalt arról, hogy mit titkol a NASA az ősi bolygóval kapcsolatban!

A Nibiru létezik. Ezt a NASA is nagyon jól tudja. Mindvégig tudták, legalábbis a NSAA birtokába kerültek már több évtizede azok a sumer agyagtáblák, melyek felfedték a Nibiru létét.

A NASA külön részlege foglalkozott azzal, hogy összerakja a képet, és az ősi kultúrák egyes próféciáit elemezze és egyesítse.

Hamar rájöttek, hogy egy és ugyanazon prófécia van elmesélve más-más formában a különféle népek kultúrájában. Vagyis a Nibiruról írtak. Már akkor felmerült az idegen technológia ismerete, hiszen ezek a primitív népek nem lehettek képesek ennyire pontosan meghatározni a Nibiru pályáját és egyáltalán a létezését.

A Földi népeket tehát földönkívüliek látogatták, és olyan ősi tudást és technológiát adtak át nekik, amivel a Nibirut meg tudták határozni.

A NASA az elmúlt 20 évben folyamatosan a végzet bolygója után kutatott - állítja egy volt NASA szakember.

A NASA egy távoli helyen, a Naprendszerünk külső peremvidékén meg is találta. Azóta egyre közeledik, ugyanis kiderült, hogy mindvégig itt volt, de több ezer év kell neki, míg megkerüli a Napunkat.

Érdekes módon a kutatásokból az is kiderült, hogy a Földön történt öt tömeges fajkihalási esemény mindig egybeesett a Nibiru a belső naprendszeren való áthaladásával. Vagyis bár nem ütközött a Földdel, mindig olyan hatásai voltak a bolygónkra, ami katasztrofálisnak hatott.

Volt, hogy a Kuiper-övből aszteroidákat lökött ki felénk, lásd dinoszauruszok kipusztulása, de olyan is volt, amikor közel elhaladva hatalmas tektonikai rezgéseket generált, mely vulkanikus kataklizmát okozott, ezáltal az élet 95%-át elpusztította a bolygónkon.

A hírek szerint a Nibiru ismét közeledik. Lejárt a ciklus, és már visszafelé tart a belső Naprendszerbe, ez pedig újabb globális katasztrófát hozhat magával.

A NASA ezt nem ismeri el, mivel nem akar pánikot kelteni, hiszen pillanatok alatt összeomlana a társadalom és a gazdaság a mérhetetlen pánikban.

A szakember szerint egy titkos misszió, egyfajta divízió keretében működik együtt a NASA és a Pentagon néhány más ország titkosszolgálataival és kutatórészlegeivel, hogy megakadályozzák valahogy a katasztrófát.

Az utóbbi években már a nagyobb földi teleszkópok által láthatóvá vált a Nibiru, melyet Marduk csillagaként is emlegetnek.

Az elkövetkező 3 évben amatőr teleszkópokkal és távcsövekkel is, valamint a végidőkben szabad szemmel is látható lesz a Nibiru.

A NASA ezt tudja, ezért lengette be a kilencedik bolygó létét, hogy az emberek ezzel foglalják el magukat, és azt higgyék, valójában ez az a bolygó, amit kutatnak, és közeledik felénk. 

Pedig az valójában a Nibiru, mely vagy nagyon közeli fog elhaladni ahhoz, hogy csírátlanítsa bolygónkat, vagy össze is ütközik velünk.

OSZD MEG másokkal is!

nasa összeesküvés világvége nibiru kataklizma


Megtekintések száma: 29223





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet