Közelgő atomkatasztrófa? Izrael nukleáris fegyverek kifejlesztéséhez szükséges információkat ad el Szaúd-Arábiának

2018. június 4., hétfő




Helyezkednek a titkos háttérhatalmi erők: egy nagy háborúra készül a Közel-Kelet?

Ami Dor-On, egy vezető izraeli katonai kommentátor elmondta, az Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok szélesebbé és szorosabbá válása lehetővé tette, hogy a zsidó állam együttműködjön az arab monarchiával, miközben a térségben nukleáris fegyverkezés indult meg.

Dor-On maga mondta, hogy információja „sokkoló”.

Azt először a Middle East Monitor idézte az Arabi21 adót forrásként megnevezve.

Ez pedig eleve egy olyan folyamatot indíthat meg, amibe Amerika idővel belebukhat.

Ugyanis az atomfegyverek mozgása és fejlesztése újra felügyelet nélkül maradhat. Ellenőrizhetetlenné válik.

Ezáltal pedig komoly atomfenyegetési gócpontok alakulhatnak ki a Közel-Keleten.

Amerikának ez nem érdeke, ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy nem véletlenül hagyta és hagyja most is, hogy a káosz kezdjen eluralkodni a Közel-Keleten.

Az egész arra megy ki, hogy ez a káosz bedöntse az ottani gazdaságokat, vagy legalábbis komolyabban és negatívan hatással legyen rájuk.

A kampányban mindenki elhitte, Trump kész visszatérni a húszas évekbe, kész egy új izolacionista korszakot nyitni. De valójában csak valami mást akart mondani a külföldi beavatkozásokról, mint a pártelit tagjai.

Sokak szerint ezzel nyert, és Trump valójában egy olyan háttérhatalmi erő egyik tagja, pontosabban erőtlen bábja, mely kész mindent beáldozni azért, hogy a dollár maradjon az egységes és egyetlen globális valuta.

jelenleg meggyengült formában van jelen, és pont a Közel-Kelet és a távolabbi régiók gazdasági fellendülései jelentenek veszélyt rá.

Sokak szerint EZ lehet a valódi oka annak, hogy Amerika újra megpróbál a világ csendőre lenni.

Az egész a pénzről szól tehát, mi másról? No meg a hatalomról...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség politika háborúk kataklizma atomháború


Megtekintések száma: 6686





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet