Közös Eerópai megahadsereg van készülőben? Bevethető lesz majd a harmadik világháború kezdetén...

2018. május 7., hétfő




Politikai és gazdasági, nem utolsó sorban hadászati manőverek utalnak arra, hogy a világok, civilizációk közti konfliktus kirobbanására készül mindenki. Jön az európai polgárháború?

A közös hadsereg témája nem új keletű ötlet, már 30-40 éve is felmerült – fogalmazott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma Reggel című adásában.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a Der Spiegel német lapnak adott interjúban jelentette ki, hogy az Európai Uniónak hosszú távon saját hadseregre van szüksége.

A védelmi téren a fokozott együttműködéssel az unió pénzt takaríthatna meg, „a globális színtéren pedig aktívabban és erősebben léphetne fel.”

Nógrádi György kifejtette: a britek kilépésével az unióból a francia és német hadiipar dominálna az Európai Unióban, a kis országok nehéz helyzetbe kerülnének.

Nem véletlen, hogy Magyarország elkezdte a hadiipari együttműködés felépítését néhány országgal a kölcsönös előnyök alapján – jelezte. Nehéz kérdésnek nevezte ugyanakkor a közös nyelvet is, ami nyilvánvalóan az angol lenne, miközben nincs angol tagja az EU-nak.

Arra a kérdésre, hogy a közös védelmi politika működhet-e a közös hadsereg nélkül, igennel válaszolt, majd hozzátette, hogy jelenleg több kétoldalú katonai megállapodás is van az Európai Unión belül, létezik német-dán, német-lengyel vagy magyar-szlovén katonai együttműködés, csak nem összeurópai szinten valósult meg.

Arra a kérdésre, hogy a bevándorlókra fordított összegek nem hiányoznak-e majd az uniós költségvetésből, Nógrádi György úgy válaszolt, ez egy politikai kérdés, amelyről az Európai Uniónak kell dönteni. A német költségvetésből elképesztő pénzeket fordítanak a migránsok beilleszkedésére, képzésre – tette hozzá.

Az Európai Unió két vezető hatalma között komoly viták vannak többek között a migrációs kérdésekről az Európai Unió jövőjével kapcsolatban, ezt jelzi, hogy a berlini a Macron-Merkel találkozón nem született megállapodás.

Emellett komolyan előtérbe kerültek azok a hangok, hogy az egységes Európai megahadsereget már titokban rég megvalósították, és bevethető bármikor, de a harmadik világháborúra tartogatják.

Egy másik elképzelés pedig még ennél is érdekesebb dolgokat állít: 

mégpedig azt, hogy az egységes EU-s haderő valójában nemzettelen zsoldosokból fog állni, melyet nem mások, hanem az európai nemeztek ellen fognak bevetni, egyfajta kontrollként a lassan kialakuló brüsszeli diktatúrában.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika


Megtekintések száma: 20340





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet