Különleges ufó koponyát találtak a Krímben egy 2000 éves temetkezési hely feltárásakor?

2017. július 28., péntek




Megnyújtott fejű koponyára és egy hozzá tartozó csontvázra bukkantak.

Hihetetlen régészeti leletre bukkantak orosz régészek egy 2000 éves sír feltárásakor. Egy olyan csontvázat találtak ugyanis, amire az egész világ, és a teljes média felfigyelt.

A figyelem oka nem volt más, mint a talált csontváz hosszúkás mivolta.

Ugyanis az emberi koponya alapjáraton nem hosszúkás, ez pedig egyértelműen az volt. A írt a média ezért is nevezte el a földönkívüli fiú sírjának.

Annyit már tudni lehet, hogy Krisztus után a második században élhetett a fiú, akit feltehetően egy szarmata harcosnak neveltek, ez részben megmagyarázhatja a hosszúkás koponyát.

„A nyújtott koponya hagyománynak számított a szarmata kultúrában" – nyilatkozta a Moszkovszkij Komszomolec kutató.

Ebben a kultúrában egyszerűen ez volt a szép. Igen ám, de a hosszúkás koponya a paleoasztronautika hívei szerint azért alakult ki, hogy jobban hasonlítsanak az égből érkezett isteneknek.

Az igazi harcost így tudták elképzelni, szintén az égből érkezett idegenek után. Az égből érkezett istenek ugyanis nem voltak mások, mint földönkívüli lények, akik megtanították az emberiséget a különféle fejlett technológiákra, így például a tűz használatára is az őskorban.

A kutatások szerint a koponyára különleges fatáblákat kötöztek, amelyek nyomást gyakoroltak a csontokra és fokozatosan megváltoztatták az alakjukat.

Az ősi idegenekkel kapcsolatban már számtalanszor

OSZD MEG másokkal is!

rejtély idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 117915





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet