Különleges űrhajót fényképeztek az éjszakai égbolton

2017. január 4., szerda




Aki készítette, elmondása szerint soha nem hitt az idegenekben, de a látottak alaposan elgondolkodtatták.

Titokzatos fénylő valami jelent meg a kanadai égbolton éjszaka a napokban. A jelenségre többen is felfigyeltek, de egy férfiben volt végül annyi lélekjelenlét, hogy felvételeket készítsen a tárgyról.

Az objektum láthatóan nem valamiféle madár, vagy élőlény volt, hanem valamiféle fémes objektum, egyfajta repülő szerkezet.

A feltöltött képhez kapcsolódóan mára már rengeteg megjegyzést fűztek. Voltak, akik szkeptikusan azt gondolják, hogy talán csak valamiféle titkos repülőgépről lehet szó, míg mások rosszat feltételezve egyenesen csalással gyanúsították meg a képet készítő férfit.

Akad azonban egy erős csoport, mely azt gondolja, hogy ez a jelenség egyértelműen az idegen élet nyomára utalhat itt a Földön.

A szerkezet kísértetiesen hasonlít a Star Trek hajókra, legalábbis formára é s stílusra.

Időnként a jelenség fényvillanásokat produkált, ezért úgy sejtik, hogy mesterséges értelem, azaz egy idegen civilizáció irányíthatta.

A képek mellett felvételt is tudott rögzíteni a férfi, ezt a Youtube-ra is feltöltötte, amit azóta már több ezren néztek meg.

"Úgy néz ki, mint egy csészealj, azonban hasonlít a Star Trek TV sorozatban látott űrhajókra." - állítja Tyler Glockner, akinek a felvételt köszönhetjük.

Mások úgy vélik, hogy a Függetlenség napja című, sci-fi akciófilm végén látható, Föld körül keringő óriási idegen anyahajóra is nagyon hasonlít a tárgy.

Az ufót Kanadában kapták lencsevégre, valahol a Random szigeteknél. A felvételt készítő férfi azt mondta, soha nem hitt az idegenekben, de amit látott, az azóta alaposan elgondolkodtatta a világról, és arról, hogy egyedül vagyunk-e benne.

A rejtélyes objektum egy ideig a vízfelszín felett lebegett, nem messze a Hold melletti éjszakai égbolton. Nem tűnt el azonnal, és csak alig változtatott pozíciót.

A férfi elmondása szerint 2-3 órán át is látni lehetett az égen, de sokan nem vették észre, csak akik nagyon figyelték az égboltot aznap éjszaka.

A 2-3 óra leteltével aztán az objektum hirtelen eltűnt. A méreteiből adódóan igen nagy lehetett, egyes becslések szerint akár 80-100 méteres is.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 82228





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet