Bizonyíték az ősi istenekre?
Az Anunnakik mindig is nagyon fontos szerepet töltöttek be az emberiség teremtésének és fejlődésének történelmében.
Még akkor is így van, ha sokak szerint nem is léteztek, és a modern régészet még ma sem ismeri el azt, hogy mi is történt az emberiség múltjában annak ellenére, hogy rendre a mainstream nézeteket megcáfoló leletek kerülnek elő.
Egy fekete-fehér, több évtizeddel ezelőtt készült felvételen egy titokzatos agyagtábla látható, melye olyan szimbólumok és ábrák vannak, melyek az emberiség és az őket látogató égi „emberek” történetét meséli el.
Egyrészt legalul láthatjuk az Anunnaki főistent, szárnyakkal. Jelezve ezzel, hogy ő a kiválasztott, és tőle eredhet az emberiség ötlete. Az ő mesteri agyából pattanhatott ki az, hogy genetikai módosítás útján tenyésszenek a saját genetikai kódjuk felhasználásával egy új, humanoid fajt a Földön.
A feletet lévő ábrán már egy jelenet látható. Egy pillanat, mely vagy az Anunnakik Földre érkezésének első pillanata, vagy pedig az ember megteremtésének pillanata a Földön élő őshonos majomból.
Láthatjuk a Nap és a Hold ábrázolását, valamint középen egy fényt árasztó, vagy leszálló talpakkal rendelkező kozmikus korongot. Az akkori sumerok így ábrázolták az égből érkező idegeneket.
A középpontban három alak van. Szemmel láthatóan egyik sem emberi alak, hanem sokkal inkább tűnnek földönkívüli eredetű lényeknek, furcsa, zömök testtel, és hatalmas szemekkel.
Messze különböznek a sumeroktól megszokott ember ábrázolásoktól, ezért gondolják úgy a régészekés egyes plaeoasztronautika kutatók, hogy ezek nem mások, mint az Anunnakik lehetnek.
A tábla legfelső részén pedig ősi sumer írások találhatóak, melyek egy része értelmezhetetlen, de az információk szerint az ősi idegenek Földre látogatásáról mesélnek, és arról, hogy milyen ősi tudást nyújthattak át az emberiségnek.
Az Anunnakik – úgy tartják, hogy – a Nibiruról származnak, ami a néhai szülőbolygójuk, vagy állomásuk lehetett. A bolygójukat azonban idővel ugyanúgy, mint az ember, tönkretették, és csak az arany kémiai úton történő rejtélyes felhasználásával tudták visszafordítani a katasztrofális folyamatokat rajta.
Ezért érkeztek sok-sok ezer – pontosabban 450.000- évvel ezelőtt a bolygónkra, hogy elkezdjék az arany kitermelést.
A bolygónk dúskált az aranyban, és egy igen gyakori fém volt, azonban az Anunnakik globális kitermelésének a hatására lett egy viszonylag értékesebb és ritkább fém – állítják a paleoaszutronautikai szakemberek.
Az Anunnakik a legendák szerint egy napon majd visszatérhetnek a Földre, amikor is az emberiségnek számot kell adnia arról, mit is tanult meg az elmúlt évezredek során.
OSZD MEG másokkal is!