Különös alakváltó objektumot filmeztek le Houston felett

2016. december 2., péntek




A fényes nappali égbolton sikerült egy szemtanúnak lefilmeznie, amint egy alakját folyamatosan változtató, fehéres, fénylő objektum halad át az égen. Itt az első bizonyíték a láthatatlan entitások létezésére?

A Texas államban történt eseményeket közel három percen át nézte és videózta egy férfi, aki Houston egén vett észre valami szokatlant.

Különös jelenség

Eleinte nem gondolta, hogy fontos lehet, és valamiféle füstcsíknak gondolta, vagy egy szokatlan alakú felhőnek. Később azonban feltűnt neki, hogy a titokzatos valami mozog.

Ekkor kapta elő a mobilját, és ekkor kezdte el felvenni az eseményeket. A filmen jól látható, ahogy ez a valami az égen repül, miközben különböző alakzatokat vesz fel, mintha valamiféle alakváltásra képes életforma, vagy szerkezet lenne.

Az eset november 23-án három óra tizenöt perckor történt a felvétel készítője szerint.

Azt incidens során az objektum mozogni kezdett, majd végül hirtelen eltűnt, és nem maradt semmiféle nyoma annak, hogy korábban volt ott valami.

Alakváltó életforma, idegen űrhajó?

A felvétel kapcsán többször felmerült sokakban, hogy a videón látott valami talán egy alakváltó entitás lehet. Ilyen entitások felfedezéséről korábbam már beszámolt a tudomány.

De miről is van szó pontosan?

A Thunder Energies vállalat nemrég láthatatlan entitásokat észlelt földi környezetünkben a forradalmi homorú lencsés Santilli teleszkóppal. Ez azt sugallja, hogy a Földi élet mellett idegen eredetű láthatatlan entitások is velünk élnek a bolygón, itt körülöttünk.

Ezek a láthatatlan lények több különböző színarchetípusban léteznek, és az emberi szem és a legtöbb műszer számára nem is láthatóak.

Ezek az entitások egyszerű fehéres anomáliaként jelennek meg a felvételeken. Ezeket a felvételeket korábban elektronikus zajnak véltek, ez azonban csak kis mértékbe fedi le a valóságot.

Valójában egy talán másik dimenzióban – ezt még nem tudják a kutatók – élő entitások, biológiai vagy plazmaállapoti szinten működő lények.

Köztünk élnek, csak egy másik dimenzióban

A párhuzamos dimenziók léte már régóta feltételezett, és egyre több közvetlen bizonyíték utal a tényleges létezésükre.

Ha valóban léteznek párhuzamos dimenziók, akkor nem csak ezen láthatatlan entitások élhetnek velünk egy időben a bolygón - csak más térben - hanem más élőlények, civilizációk is.

Minderre korábban nem voltak számottevő bizonyítékaink, csak kutatási eredmények, de mint tudjuk, az átlagember a szemének hisz. A videó lehet talán az első komolyabb észlelése egy ilyen rejtett, láthatatlan entitásnak itt a Földön.

megmagyarázhatatlan ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 14133





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet