Különös, fénylő szerkezeteket videóztak az 51-es körzet közelében!

2016. április 18., hétfő




Különös manővereket végző világító objektumok jelentek meg az éjszakai égbolton a hírhedt 51-es körzet közelében. Idegen technológiával kísérleteznek, földönkívülieket bújtatnak a bázison?

A bizarr fények feltehetőleg repülő objektumoktól származnak, ezt tanúsítják a mesterkélt, légi manőverre hasonlító manőverek is, melyeket a fények produkáltak.

A férfi, aki a felvételeket készítette szinte biztos benne, hogy az, amit lencsevégre kapott, nem valami fényjelenség vagy optikai illúzió, hanem az, aminek látszik: idegen – vagy legalábbis egy ma még nem ismert – technológián alapuló flotta éjszakai próbarepülése.

Steven Barone egy éjjellátó segítségével rögzítette a látványos videót nem messze Las Vegas városától, körülbelül egy órányi autóútra az idegenekkel összefüggésbe hozott 51-es körzettől.

Sok szóbeszéd kering az 51-es körzetről és annak közvetlen közeléről.  Ezeknek a szóbeszédeknek, ha nem is mindig, de rendszerint van is alapja a helyiek szerint.

Sokan és sokszor vélnek látni elsötétített ablakú kormányzati konvojokat, járműveket, nagy ponyvás platós kocsikat masírozni a vidéken.

Az Április 12-én felvett videó ékes bizonyítéka annak, hogy azonosítatlan repülő tárgyak lebegnek a légtérben, engedély nélkül, vagy épp ki tudja, a kormány titkos engedélyével, mert már rég tudnak róluk.

[caption id="attachment_7340" align="aligncenter" width="702"]Rejtélyes fények és objektumok az 51-es körzet felett, melyeket korábban észleltek. Rejtélyes fények és objektumok az 51-es körzet felett, melyeket korábban észleltek.[/caption]

Sokak szerint ez utóbbi szcenárió a valószínű, és hogy az 51-es körzetben nem csak a Roswellben lezuhant ufó maradványait tárolják, hanem együtt dolgoznak a földönkívüliekkel egy új generációs hajtómű technológián.

fenyek-las-vegas-felett

Egyes elméletek szerint ez az új technológia organizmusok bevonásával valósulna meg, és a fénylő objektumok a videón nem is 100%-ban élettelen, mechanikus szerkezetek, hanem félig élő organizmusok.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés 51-es körzet titkos katonai bázis


Megtekintések száma: 17376





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet