Látványos tudományos kísérletek tűzzel

2016. november 14., hétfő




A menő és látványos tudományos kísérletek mindig elkápráztatják az embereket. Épp úgy, mint ahogyan ez a néhány különleges kísérlet, melynek főszereplője a tűz.

A tűzzel játszani nem szabad, különben bepisilsz! Emlékezhetünk a gyerekkorunkban igen gyakran hallott frázist.

A tűz valóban igen veszélyes, ennek ellenére maga az élet. A tűz, az a belső égés, mely bennünk is megvan, ugyanaz a tűz, mely elemészt.

Ha jobban belegondolunk, akkor mi magunk is lassan, egy belső tűztől égve oxidálódunk, ugyanúgy, mint egy lángoló fadarab. Csak belőlünk még 60 év elteltével is lesz valami, míg a fadarabnak már az emléke sem lesz meg.

Érdemes ezeket a magas röptű gondolatokat egy kis mókával lecsapni.

A tűzzel meg kell tanulni bánni, és tudni kell azt, hogy mire képes. Az alábbi nagyon érdekes kis videóban néhány vagány trükköt mutatnak be, amit akár te is kipróbálhatsz otthon.

Azonban felhívjuk a figyelmedet, hogy ezt kellő körültekintéssel próbáld, és csakis saját felelősségre. Mi szívünk szerint mindenki lebeszélnénk a tüzeskedéstől, de mint tudjuk, az emberi kíváncsiság mindent felülír!

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes video érdekesség


Megtekintések száma: 84000





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet