Leállítja a stressz az immunrendszert! Tudományos bizonyítékok vannak rá!

2019. június 11., kedd




Egy 76 éves professzor sok évtizedes gyógyító munka után jutott el egy meglepő teóriára az idegeskedéssel és az érzések hatásával kapcsolatban.

A 76 éves Dumitru Constantin Dulcan neurológus már 1981-ben megírta az Inteligenta materiei (szabad fordításban Az anyag intelligenciája) című könyvét, amellyel jelentősen felkavarta a román tudományos élet állóvizét.

Dulcan professzor már akkor előre látta, hogy milyen hatással lesz az emberek életére, egészségre a stressz, és a negatív gondolkodás.

Három évvel ezelőtt az Adevarul lap készített vele interjút, ebből következzen most pár, fontos részlet.

Milyen hatással van a stressz az emberi szervezetre? Mely mechanizmusok váltanak ki betegségeket?

A stressz egy fizikai, vagy érzelmi traumára adott reakció, amely kihatással van az idegsejtek működésére, a DNS-re, illetve az immunrendszerre. A stressz például blokkolja az idegsejtképződést, aminek következtében idős korban Alzheimer-kór alakulhat ki. A stressz a DNS-lánc megváltoztatásában is szerepet játszik, ezért lehetséges az, hogy stresszes körülmények között valaki hamarabb megöregszik, egyszerűen leépül.

Ami pedig az immunrendszer működését illeti, egy 5 perces dühroham, erős stresszhatás akár 5-6 órára blokkolhatja az immunrendszer aktivitását, ami azt jelenti, hogy leáll a limfocita sejtek képződése, így a kórokozók könnyebben bejuthatnak a szervezetbe, ahol betegségeket robbanthatnak ki.

Úgy véli, hogy a mai modern társadalom is hozzájárul a stressz kialakuláshoz.

Rengeteg előnye van a technológiai fejlődésnek, de a gyorsaság, amivel ez az iparág halad előre, meghaladja a biológiai alkalmazkodó képességünket. A médiából származó rengeteg negatív hírt képtelenek vagyunk feldolgozni, ezek mind leülepszenek bennünk.

Mit lehet tenni, hogy ezek a stresszhatások ellen hatékonyan védekezni tudjunk?

Minden embernek azt tanácsolom, hogy változtasson a gondolkodásmódján, és törekedjen arra, hogy ne stresszelje a mellette élő embert, mert ha én stresszessé válok, akkor a környezetem is azzá válik.

Ha ez sikerül, akkor máris sokat tettünk az egészségünkért, a lelki harmóniánk megteremtéséért.

Ennek eléréséhez az országok vezetőinek szemléletváltására is szükség van, hiszen a döntéshozóknak is meg kell érteniük, hogy ahhoz, hogy egy társadalom, egy országközösség lelkileg egészséges maradjon, nem csak gazdasági alapismeretekre van szükség, hanem ismerni kellene a társadalmak pszichológiai működését is.

Az étkezésnek fontos szerepe van az egészségmegőrzésben?

Három fehér méregpor van: a sok só, a fehér cukor és a fehér liszt. Senki sem akar teljes kiőrlésű kenyeret enni.

Miért fogyasztunk fehér kenyeret, aminek semmi tápértéke nincs?

A teljes kiőrlésű kenyér egészséges a szervezetre.

A dohányzás is nagyon káros, az adalékanyagokról nem is beszélve, és akkor még ott vannak a színezőanyagok is. Forrás

OSZD MEG másokkal is!

ezotéria spirituális lélek


Megtekintések száma: 195603





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet