Már megindult az invázió…
Az elmúlt években rendszeressé vált, hogy kora ősszel tömött sorokban érkeznek a magyar városokba, falvakba a poloskák, és a budapestiek, különösen a zöldövezetek lakói is megkezdik évi rendes szélmalomharcukat a lomha, de kitartó jószágok ellen.
Míg a városlakók az ízletes lombokon túl leginkább csak téli szállást tudnak nyújtani az esetlenül mozgó rovaroknak, a földeken, kertekben tavasztól őszig kell küzdeni a sok tápnövényű kártevővel, és a háborúban, úgy tűnik, egyelőre vesztésre áll az ember a poloskával szemben.
Mint Vétek Gábor, a Szent István Egyetem kertészmérnök docense írta az ázsiai márványospoloskáról idén márciusi dolgozatában,
„minden bizonnyal az elkövetkező évek egyik olyan új kártevőjeként kell vele számolnunk a termesztésben, amely a jól működő növényvédelmi rendszerek átalakítására késztetheti a gazdálkodókat”. – írja a Qubit.hu
A városi területeken a Magyarországon először 2013-ban megfigyelt invazív ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) a gyakoribb, a faj előfordulási helyeit a Szent István Egyetem csapata a lakosság segítségével nemrég térképre is vitte.
Nem annyira köztudott, hogy ha zöld színű poloskát látunk, abban sem feltétlenül őshonos fajt tisztelhetünk, hanem nagy valószínűséggel zöld vándorpoloskát (Nezara viridula), amelyet 2002-ben láttak először Magyarországon, és mivel sikeresen elterjedt az országban, komoly mezőgazdasági kártevővé vált.
A két invazív faj (persze nem kizárólagos) város-vidék megoszlása abból is adódhat, hogy míg az ázsiai márványospoloska inkább a fás növények leveleiből szereti a nedvet szívogatni, a zöld vándorpoloska jobban kedveli a termésen gyakorolni ugyanezt – osztotta meg szubjektív tapasztalatait a Qubittel Kondorosy Előd agrármérnök, aki a keszthelyi Georgikon egyetemi tanáraként állattant oktat. E megfigyelés ellenére az Egyesült Államokban a márványospoloska inváziója a gyümölcsösökben is óriási kárt okoz: hosszú, erős szívókája még a mandula vagy a mogyoró csonthéján is képes áthatolni. A kiválasztott tápnövénytől is függően a poloska szívogatása a termés felületén vagy belsejében elszíneződést, szövetelhalást, állagváltozást, besüppedő foltokat okozhat.
Ami gyerekkorunkban büdösítette a málnát, az jó eséllyel az őshonos zöld bogyómászó-poloska (Palomena prasina) volt, de van egyéb őshonos faj is: a csinos bencepoloska (Rhaphigaster nebulosa) például annyira hazai, hogy büdösbence, büdösmargit néven a népnyelv is emlegeti.
Aki azt hinné, hogy ennyivel el is lehet intézni a poloskákat, nagyot téved: Magyarországon becslések szerint 800-900 közötti, a poloskák alrendjébe (Heteroptera) tartozó fajt tartanak számon (világszerte 40 ezer faj tartozik ide), közülük való például a közismert verőköltő bodobács is. Ezek közül mindössze 20-30 faj adventív (invazív), mégis mindig róluk beszélünk, ami nem véletlen, mert rettentő sikeresek.
A klímaváltozás teszi legyőzhetetlenné
Az ázsiai márványospoloskából például 1998-ban észlelték az első példányt az Egyesült Államokban, 15 év pedig elég volt ahhoz, hogy az egész országban elterjedjen, és az invázió a keleti-északkeleti államokban már komoly mezőgazdasági kártétellel is járjon.
Az évi 1 vagy 2 nemzedék reprodukálására képes faj kifejlődéséhez 13-36 fok szükséges. Télen a rövidebb fagyokat kéreg alatt vagy egyéb védett helyeken megbújva átvészeli, sőt a hideg még kedvezhet is a márványospoloska termékenységének. Már áprilistól előfordul a szabadban, de igazán nagy tömegben a nyár második felétől fordul elő. Az előőrseik a városokban könnyen találnak olyan helyet, ahol még kényelmesebben átvészelhető a néhány hideg hónap, de ha folytatódik a felmelegedés, az agrárszakember szerint a városokon kívül is egyre jobban fogják érezni magukat Magyarországon.
Az inváziót ellensúlyozhatja, ha az őshonos parazitoidok felfedezik maguknak a fajt, a ragadozók pedig rászoknak a poloskaevés keserű kenyerére. Volt már olyan adventív faj Magyarországon, amelynek a túlszaporulata egy időben komoly gondot okozott, idővel mégis kialakult az egyensúlyi helyzet: ilyen eset volt például az aknázó molyok közé tartozó amerikai fehér szövőlepke tömeges megjelenése az ötvenes–hetvenes években.
A poloskáknak vannak természetes ellenségeik, még a madarak közül sem csinál ügyet mindegyik faj a poloskaevésből: a billegetők, a csuszka, a füzikék, a gyurgyalag, a hantmadár, a házi és a mezei veréb egyaránt fogyasztja, de még a varjak és szarkák menüjére is felkerülhet. A pókokra, a parazitoid fajokra – főként fürkészdarazsakra és fürkészlegyekre – és a ragadozó rovarokra még inkább lehet számítani: hogy mást ne mondjunk, a ragadozó poloskafajok is előszeretettel fogyasztják növényevő rokonaikat.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: Qubit.hu