Sokak szerint egyértelműen ez magyarázhatja meg az egész hisztériát a Loch Ness-tó körül.
A Loch Ness tóban élő rémséges szörny legendájáról feltehetőleg már mindenki hallott. A Loch Ness-i szörnyalakja talán egyike a legrégebbi mendemondákban szereplő természetfeletti lényeknek.
Már több évszázaddal ezelőtt is felbukkantak különféle beszámolók a szörnyről, mely állítólag egy Plesiosaurus példánya lehet.
Most úgy néz ki, megoldódhat a rejtély, ugyanis felvetődött, miért nem látni mostanában túl sűrűn a lényt.
De térjünk még vissza egy kicsit azon elméletekre, mi lehet ez a lény.
Vannak, akik úgy gondolják, hogyha valóban egy őskori hüllő, akkor nem egyetlen példány létezik belőle, hanem egy kisebb populáció egyes tagjait láthatták az emberek évszázadokon át.
Egy ekkora populáció azonban már felélte volna a tó erőforrásait.
Igen ám, de létezett egy teória, miszerint a tó egy rejtett hasadékon keresztül kapcsolatban lehet a nyílt óceánnal. Ezt a hasadékot soha nem találták meg, de egyes szakemberek esküdöztek rá, hogy a jeleit ennek a hasadéknak a tó vizsgálatakor ki lehetett mutatni.
Idén pedig már arról beszéltek a médiában, hogy a Loch Ness környékén gyakorlatilag megszűntek az észlelések.
Néhány nem eléggé komolyan vehető észlelést leszámítva ugyanis nem történt egy sem. Ez pedig sokak szerint megadja az egyetlen, és végső magyarázatot a dologra: a Loch Ness-i szörny vagy elpusztult, vagy valójában soha nem is létezett.
A hivatalnok beszámolójából kiderül, hogy az észlelések szinte a semmiből estek vissza, hiszen a tavalyi évben összesen 8 alkalommal vélték látni a hatalmas lényt, ez pedig rekordnak számít, ha a 21. századra vonatkozó adatokat vesszük figyelembe.
2016 után az idei év viszont hatalmas csalódás eddig, ugyanis Nessie 2017-ben még egyszer sem mutatta meg magát senkinek.
Azok, akik hisznek a szörny létezésében, azt állatják, hogy a lény elpusztulhatott, vagy haldoklik.
Persze ha halott, lennie kellene testnek is. A szörny létezésében hívők viszont azt mondják, hogy a lény teste a tó fenekére süllyedt, és talán ott is bomlott le.
Ez egy elég érdekes, de egyáltalán nem hihetetlen magyarázat. Bizonyos esetekben az emberi, és más egyéb tetemek is lesüllyedhetnek a tavak aljára, hogy ott bomoljanak szét, és semmisüljenek meg.
Ha viszont a második eshetőséget vesszük, hogy valójában soha nem létezett, úgy is megmagyarázható a hirtelen észlelések megszűnése a szkeptikusok szerint.
Egyszerűen néz ki, hogy az egész világot hosszú évtizedek óta lázban tartó rejtély kezdi elveszíteni az érdekességét.
OSZD MEG másokkal is!