Létezik egy a Mount Everestnél is magasabb csúcs a kutatók szerint!

2016. május 19., csütörtök




A Mount Everest a maga 8848 méterével a világ legmagasabb hegycsúcsaként vonult be a történelembe. A kutatók azonban találtak egy magasabb pontot a Földön, egy olyan hegycsúcsot, mely 2168 méterrel magasabb, mint a Csomolungma.

A Mount Everest, leánykori nevén Csomolungma, 8848 méterrel, ezt mindenki tudja, aki legalább egy kicsit tanult. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy már egy ideje nem ez számít a legmagasabb csúcsnak a  Földön.

A legmagasabb hegycsúcsot ugyanis úgy határozzák meg, hogy a hegy csúcsát viszonyítják a tengerszint feletti magassághoz.

mount-everest-2

A Föld középpontjától legtávolabb az Egyenlítőtől mindössze egy fokra délre fekvő Chimborazo csúcsa van, 6384,4 kilométerre. A Mount Everestnél ez a távolság mindössze 6382,3 kilométer,

vagyis a Chimborazo valójában 2168 méterrel magasabb az Everestnél.

A második helyre egy másik Andok-csúcs jön be, a Huascarán Peruban, ami arról is nevezetes, hogy ott a legalacsonyabb a gravitáció az egész Földön (ez nyilván a Föld középpontjától mért nagy távolsággal van szoros összefüggésben).

Chimborazo

Egyébként a Chimborazo nevéből származik a csimborasszó szó is, még abból az időből, amikor ezt tartották a világ legmagasabb hegyének.

A Mount Everest ráadásul nem is a legmagasabb hegy. A Hawaii-szigeteken található Mauna Kea jóval nagyobb, csakhogy ennek a hegynek a nagyobb része a tengerben található.

mount-everest

Az Everest hírneve lényegében onnan ered, hogy a legmagasabb megmászható és a legnehezebben megmászható hegy a bolygón. A Chimborazo csúcsára relatíve könnyű feljutni, nagyjából két hétbe telik, vele szemben az Everest megmászása legalább két hónapos munkát vesz igénybe.

hihetetlen rekordok rekord


Megtekintések száma: 15061





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet