A kutatók szerint vannak technológiai szintű civilizációk a világegyetemben, és az is lehet, hogy már próbálják velünk felvenni a kapcsolatot.
Nem mindegy, milyen fejlett életet találunk
Talán tényleg nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Erre a következtetésre jutottak új matematikai alapú számítások nyomán.
A becslések szerint sok-sokmilliónyi olyan bolygó lehet, mely életet tartogathat magában. Azonban a nagy kérdés nem is az, hogy van-e élet más bolygókon.
Ha van, az csak egy dolog. Nem vitatva, hogy óriási felfedezés lenne egy mikrobiológiai szintű élet, vagy élővilág felfedezése is, mégis, a legtöbb ember egy hozzánk hasonló fejlett fajjal való találkozást érezne igazán áttörő történelmi pillanatnak.
A naprendszeren belül is lehet
Ilyen mikrobiológiai szinteken megaragadt, vagy kialakulni látszó élet feltehetőleg nagyon közel is található hozzánk, méghozzá itt, a naprendszerben.
Jó eséllyel pályázik többek között a Mars, a Titán, vagy az Európa arra a pozícióra, hogy egy napon ezeken az égitesteken életet, vagy életre utaló komoly nyomokat találjunk.
Ezen bolygókon és holdakon az utóbbi években már számos olyan dolgot találtak a csillagászok, melyek valószínűsítenek valamilyen kezdetleges evolúciós szinten létező életet. A legtöbb NASA a szakértő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy az első földönkívüli életre még itt, a naprendszeren belül fogunk rábukkanni.
Technológiai szintű élet
A modern technológiával rendelkező, gondolkodni és alkotni képes civilizációk léte már egy egészen más kérdés.
Rengeteg tényezőtől függ ugyanis, hogy egy faj kifejlődjön, és eljusson oda, ahová az ember is. Nem utolsó sorban legelőször is idő kell, és hatalmas szerencse. Hiszen többször fenyegette az emberiséget, és az ősi emberi csoportokat a kihalás.
Ráadásul a jövőben még nagyobb annak a kockázata, hogy valahogyan kipusztíthatjuk magunkat, mielőtt más fajokkal kapcsolatba lépnénk.
A csillagászok szerint ritka, de mégis szép számmal lehet fejlett, technológiát ismerő, és azok alapjaira épülő civilizáció. Ezek a fajok képesek a gondolkodásra, összetett nyelveken beszélhetnek, és rendeződött társadalmakban élhetnek, de még nem rendelkeznek a csillagközi utazásokhoz szükséges technológiával, ezért nem találkoztunk még más fajok képviselőivel.
Más elképzelések szerint, ha meg is van a megfelelő technológiájuk hozzá, annyira messze vannak, hogy még mindig nem értek ide.
Felvették a kapcsolatot, csak nem észleljük
Közismert, és kedvelt az az elmélet is, miszerint az ilyen idegen világok már számtalan alkalommal megpróbáltak jeleket küldeni felénk a mélyűrből.
Azonban talán annyira eltérő szinteken fejlődhettünk, hogy teljesen más jelrendszert használnak, vagy szándékosan álcázzák jeleiket természetes folyamatként, reménykedve abban, hogy erre mi magunk is rájövünk.
Egy ilyen titkosításnak ezer meg egy oka lehet. Talán nem akarják, hogy „mások” is hallják őket, vagy hogy inváziós szándékú fajok megneszeljék a jeleik forrását. Az is lehet, hogy mire ideértek a jeleik, talán már rég halottak voltak, mert elpusztították önmagukat.
Ezért, az óriási távolságok miatt gondolják sokan pesszimizmussal töltve azt, hogy ha léteznek is fejlett civilizációk az univerzumban, talán soha nem fognak tudni kapcsolatba lépni egymással.