​Macron történelmi beszédben ismert el súlyos hibákat

2021. május 6., csütörtök




Megdöbbentő "igazságbeszéd"?

Emmanuel Macron francia államfő Napóleon ellentmondásosságát hangsúlyozta a francia császár halálának kétszázadik évfordulóján Párizsban rendezett megemlékezésen elmondott beszédében.

Az elmúlt fél évszázadban Emmanuel Macron az első francia elnök, aki megemlékezett Napóleonról, akire sokan a polgári Franciaország megteremtőjeként tekintenek, miközben az 1799 és 1815 közötti, 15 éves hatalomgyakorlása miatt a francia történelem egyik legvitatottabb alakja. Franciaországban az elmúlt időben heves vita bontakozott ki a császár megítéléséről.

A francia elnöki hivatal által előzetesen „felvilágosult megemlékezésként” beharangozott ünnepséget az 1795-ben létrehozott, tudósokat, művészeket, irodalmi személyiségeket tömörítő Institut de France-ban rendezték, ahol az államfő előtt történészek beszéltek Napóleon történelmi szerepéről.

Bonaparte Napóleon hozzánk tartozik

– kezdte beszédét Emmanuel Macron, miközben egy ellentmondásos portrét rajzolt fel a volt francia császárról, akinek elítélte az olyan hibáit, mint a rabszolgaság helyreállítása, és méltatta a nemzeti szuverenitás védelmezőjét, a törvényalkotót és a nemzetépítőt.

A francia elnök kiemelte, hogy

nem kíván semmit engedni azoknak, akik azzal az indokkal akarják eltörölni a múltat, hogy az nem illeszkedik abba a gondolkodásba, amely a mának felel meg.

Emmanuel Macron ezzel az Egyesült Államokból begyűrűző cancel culture, azaz az eltörlés kultúrája ellen emelt szót.

„A császárságból lemondtunk a legrosszabbról, a császárból megszépítettük a legjobbat” – fogalmazott Emmanuel Macron, elítélve Napóleon „önkényes és magányos hatalomgyakorlását”. A rabszolgaságnak a helyreállításáról a francia elnök úgy vélte, hogy elárulta a felvilágosodás szellemiségét.

rabszolgaság egyértelmű elnöki elítélését nagyon várták a tengerentúli francia megyék, Guadeloupe, Martinique és Réunion szigetének lakói, akiknek többsége a franciák által odahurcolt rabszolgák leszármazottja.

Emmanuel Macron ugyanakkor megemlékezett „a stratégáról, a törvényhozóról, a nemzetépítőről”, „Franciaországnak azon részéről, amely meghódította a világot". Kitért arra az államférfira is, aki „márványba véste az emberek közötti polgári egyenlőséget a polgári törvénykönyvben, a törvény általi védelmet pedig a büntető törvénykönyvben”. Emmanuel Macron szerint a francia állam „ezt a fejlődést tükröző munkát folytatta a nők és férfiak közötti egyenlőség megteremtésével, és a halálbüntetés eltörlésével”, miután Napóleont sok bírálat érte azért, hogy a polgári törvénykönyvben a nőt a férjéhez képest alacsonyabb státuszba helyezte.

Az aktuális francia politikai helyzetre utalva Emmanuel Macron üdvözölte Napóleonban azt a vezetőt is, aki „rendezte a viszonyt a nagy vallásokkal a konkordátum által”. Saját politikai hitvallásával egybecsengve a francia elnök kiemelte, hogy Napóleon pályája annak a bizonyítéka, hogy egyetlen ember megváltoztathatja a történelem menetét, ezért érdemes kockáztatni.

Az ellenzék azonnal bírálta az államfőt. A radikális jobboldali Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés vezetője és elnökjelöltje sajnálatának adott hangot amiatt, hogy Emmanuel Macron „csak sebtében emlékezett meg arról, aki olyan sokat tett a hazáért”, míg a baloldal azt sajnálta, hogy Napóleon ünneplése közben az államfő megfeledkezett a 150 évvel ezelőtt kezdődött párizsi kommünről.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3981





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet