Sokan csak összeesküvés elméletnek tartják az ügyet, míg mások meg vannak győződve arról, hogy igaz, amit a magyar pilóta állít. És vannak olyanok is, akik szerint soha nem is létezett…
Hihetetlen történet látott napvilágot annak idején, valamikor 2014-ben, amikor állítólagosan megszólalt egy neve elhallgatását kérő magyar pilóta a chemtrail ügyben.
Mint ismeretes, a chemtrail az a jelenség, amit évek óta megpróbál szétcincálnia sajtó, holott ez még nem sikerült. Az elmélet szerint az embereket szándékosan mérgezik vegyszerekkel, melyeket repülőgépekkel szórnak hosszú, több napig az égen jelenlévő csíkok, azaz chemtrailek formájában.
A pilóta 2003-ban végzett a Nyíregyházi Főiskolán pilótaként. Ez után egy évvel mezőgazdasági pilótaként kezdett dolgozni Nyíregyházán.
2006-ban megkereste őt két öltönyös férfi azzal, hogy fiatal, tehetséges pilótákat keresnek egy fapados légitársasághoz, és őt ajánlották a főiskolán. Több éves szerződést is kapott, aminek nagyon örült.
Rengeteg pénzt kapott a megbízásokért, és állítólag élvezte, hogy azonnal befutott a karrierje.
Azán titkos szállítmányok érkeztek, melyeket még nagyobb pénz fejében kellett kieresztenie a légkörben. Ő mit sem tudott arról, hogy pontosan mi ez, és azt mondták neki, hogy ártalmatlan kísérleti szerekről van szó.
Pára, és esőképzés – idézte fel a volt pilóta, hogy miről beszéltek az anyaggal kapcsolatban, ami mindig a repülőgépre volt erősítve hatalmas tartályokkal.
Aláírattak vele egy titoktartási szerződést, amire azt mondták neki, hogy ez teljesen megszokott dolog.
Először csak heti egyszer-kétszer, később egyre sűrűbben fel kellett szállnia egy utasokat nem szállító, átalakított géppel, amit amikorra ő megérkezett, már előkészítettek.
Midig egy adott útvonalon kellett repülnie, majd a magyar légtérben kieresztenie az anyagot
Egy ízben azonban jóval hamarabb ért oda a gépéhez, mint tervezte, és hihetetlen dolgokat látott: a tartályokat teljes védőfelszerelésben, maszkokban pakolták fel a gépre. A teherautón, amivel a tartályokat hozták veszélyes savjelzések voltak, illetve le tudta olvasni az alumíniumszulfid és báriumoxid feliratokat.
Ekkor kezdett el alaposabban kérdezősködni, azonban nem kapott válaszokat, helyette nagyon megfenyegették. Először azt mondták, sehol sem fog munkát kapni, ha beszél erről, aztán pedig a családjának a biztonságáról is beszéltek.
A férfi végül a nyilvánosság elé állt különböző sajtóorgánumokon keresztül, de anonim módon, mert féltette az életét.
Elmondta, hogy évtizedek óta mérgeznek minket, magyarokat is, és az egész világot. Hatalmas emberek vannak az egész dolog mögött, de azt ő maga sem tudta megmondani, hogy kik, így ez egy nyitott kérdés, akárcsak az, hogy miért tehetik ezt az egészet.
A CHEMTRAIL tartalma igen aggasztó, amit elmondott a férfi: az amalgám, az ólom, a higany, az arany, az ezüst, a réz, a cin, a cink, a vas, a kobalt, a kadmium és a nikkel.
Sokak szerint valamiféle idegrendszer befolyásolási kísérlet zajlik, míg mások a hírhedt kék sugár hadművelethez, vagy valamiféle tömegmanipulációhoz kapcsolják az egészet.
A szkeptikusok szerint az egész sztori meg sem történt, csal a sajtóorgánumok találták ki, egyfajta összeesküvés elméletként. Azonban többen állítják, hogy beszéltek a pilótával, volt olyan, aki ismeri is név szerint, de az ő védelme érdekben nem mondhatnak többet.
Mi az igazság tehát? Nem tudni. Ha valóban nem létezett a pilóta, a chemtrail jelensége attól még nagyon is valós lehet. Ellenben, ha igazat mondott, akkor szörnyű dolgok zajlanak a fejünk felett…
OSZD MEG másokkal is!