Magyar kutatóknak sikerült azonosítania egy elképesztő anomáliát a kozmoszban!

2018. június 5., kedd




A Kepler-űrtávcső segítségével bukkantak rá!

Az exobolygóvadász Kepler űrtávcső két reakciós kereke 2013-ban leállt, és egy ideig úgy tűnt, hogy ezzel az űreszköz küldetése is véget ért. 

Egy újratervezést követően azonban újabb misszió indult, a K2, melynek során a Kepler eddig mintegy 300 Naprendszeren kívüli bolygót és számos új csillagrendszert azonosított.

Az új rendszert, az EPIC 219217635-öt az űrtávcső 2015 végén azonosította – írja a Phys.org. A szakértők már akkor arra gyanakodtak, hogy a rendszer négy csillagot is tartalmaz.

A Borkovits Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriumának munkatársa által vezetett kutatócsapat végül tovább folytatta az EPIC 219217635 megfigyelését.

Új tanulmányukban a szerzők azt írják, nagy valószínűséggel egy kötött négyes rendszert fedeztek fel, amely két kettőscsillagból áll.

Az adatok alapján az EPIC 219217635 a Földtől mintegy 2800 fényévre fekszik. 

A rendszer két fedési kettősből áll, amelyeknek keringési ideje 3,6, illetve 0,62 nap. 

A fedési kettősök olyan csillagrendszerek, melyekben az objektumok keringésük során olyan fedést produkálnak, amely alatt összfényességük lecsökken. A becslések alapján az EPIC 219217635 kettőscsillagai egymástól 20 csillagászati egységre fekszenek.

Az EPIC 219217635 A jelű kettősében egy Napnál 20 százalékkal nagyobb csillag, illetve egy jóval kisebb objektum található. A nagyobbik égitest 2,24-szer fényesebb a Napnál, felszíni hőmérséklete pedig nagyjából 700 Celsius-fokkal melegebb.

A EPIC 219217635 B fő objektuma még hatalmasabb, 30 százalékkal nagyobb és nehezebb, illetve mintegy 1200 Celsius-fokkal forróbb a Napnál. 

Ebben a kettőscsillagban a másik objektum egy 0,41 naptömegű égitest. 

A kutatók azt is kiderítették, hogy az EPIC 219217635 B-ben a fejlődés során a kisebb égitest rengeteg anyagot adott át szomszédjának.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 30576





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet