Magyarok fejlesztették ki a tumor gyilkos új szert, mely áttörést hozhat a rákgyógyításban

2017. január 24., kedd




A programozott sejthalál serkentésén alapul az az új szer, melyben most mindenki reménykedik.

Elképesztő áttörés főszereplői lehetnek a magyarok, ugyanis egy kísérleti gyógyszer végre sikerrel járhat, és hatalmas előrelépést hozhat a daganatos megbetegedések elleni harcban.

A felfedezés olyan jelentőségű, hogy arról még a Nature tudományos lap is beszámolt.

A nemzetközi szerzőgárda élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar kutatói állnak, akik együttműködnek az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Szerves Kémiai Intézetével és több hazai egyetemmel is – közölte az MTI-vel hétfőn az Akadémia.

A szer egyfajta programozott sejthalál növekedést idéz elő a sejtben. Vagyis öngyilkosságba hajszolja ezeket a daganatos sejteket, és az előzetes kísérletek alapján ki lehet jelenteni, hogy az egészséges sejteket teljesen érintetlenül hagyja.

Az apoptózis, vagyis ez a programozott sejthalál felelős azért, hogy a megfelelő sejtek adott időben elpusztuljanak, ha már nincs rájuk szükség. Lényegében ez hiányzik a daganatos megbetegedésekből is.

A kísérleti gyógyszer képes a daganatos sejteket újra rávenni arra, hogy megsemmisítsék önmagukat.

A Servier gyógyszerjelölt molekulája több olyan előnyös tulajdonsággal is bír, amilyennel a korábbi, hasonló hatású szerek nem.

Ez megkönnyítheti a folyamatot, hogy gyógyszer váljon belőle. A gyógyszerjelölt molekulával nagyon jó eredményeket értek el leukémiás, limfómás és egyéb daganatos sejttenyészeteken, ezeket az állatkísérletek során is meg tudták ismételni.

A Servier főigazgatója, Blaskó András szerint az emberi kísérletek még idén elindulhatnak, és nagyon bizakodóak a várható eredményeket illetően.

Sokak szerint már megvan a végleges, és nagyon erős, hatalmas sikerrátával dolgozó jövőbeli kezelés a rák ellen, de még nem akarják idő előtt elkiabálni.

A kutatócsoport nem csak magyarokból áll. Van köztük brit, francia, ausztrál is, mind igazi kiválóságok a szakterületükön.

Blaskó Gábor az MTA honlapján is megtalálható interjújában elmondta, a kutatóintézetben elsősorban szerves szintetikus kémiai gyógyszerkutatói munkát végeznek.

Az onkológiai és egyes metabolikus betegségek, többek között a 2-es típusú diabétesz gyógyszereinek kutatása képezi a két főbb terápiás területet, melyen az intézet új gyógyszerjelölt molekulák kutatását és előállítását végzi.

A hír most rengeteg embernek adott reményt, egészségeseknek, és daganatos megbetegedésekben szenvedőknek egyaránt.

Ha idén még lefolynak az embereken elvégzett kísérletek, akkor kiderülhet, mennyire hatékony "élesben" a kezelés, de a legtöbb orvos nagyon bizakodó a várható eredményeket illetően.

tudomány egészség rák rákkutatás rákgyógyítás


Megtekintések száma: 78159





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet