Magyarok forradalmasíthatják a repülést?

2016. december 24., szombat




Hazai szakemberek hozhatják el a repülés forradalmát, méghozzá az elektromos repülésben elért bámulatos eredményeikkel.

Nemrég tette meg a magyar fejlesztésű, német elektromos rendszert használó repülőgép az első olyan útját, mely történelmi jelentőségű.

Azért történelmi, mert valami olyat sikerült alkotniuk a szakembereknek és mérnököknek, mely hamarosan megváltoztathatja a repülést.

MA még a repülés kerozinnal kivitelezhető, és csak a távoli jövőben van esély arra, hogy ezt a technológiát szép lassan leváltsák. A gond azonban eddig az volt, hogy nem is igazán állt rendelkezésre egyetlen alternatíva sem.+

A mai modern repülőgépek szennyezik a levegőt, és a közvetlen környezetüket. A kerozin, és az általuk kibocsátott füst, kemikáliák nagyon büdösek, ezt azonban nem érezzük, mivel nagyon magasan repülnek el a fejünk felett ezek a gigantikus vasmadarak.

Az általuk okozott légszennyezés is igen jelentős, annak ellenére, hogy jelenleg a listát arányokban az autók, személygépkocsik vezetik, és az egyéb tömegközlekedési eszközök.

A repülést lehetővé tévő technológiát azért sem sikerült kiváltani, mert a repülésnél nem csak a sebesség a fontos, hanem a nagy távolságok megtétele is. A repülés alapvetően rengeteg energiát fogyaszt, nehéz olyan rendszert kifejleszteni, mely elbírna egy egész repülő működtetésével.

Nem véletlen, hogy az elektromos autók piaca is csak most kezd lassan belendülni, és a technológia csak most forrott ki igazán. A repülés terén még több idő kell majd ehhez, de magyar kutatók fejlesztése segíthet elérni a célt, és forradalmasítani a légiközlekedést.

Korábban úgy tartották, hogy a napelemes Solar Impulse konstrukció lehet a befutó.

A Solar Impulse 2 napenergiás repülőgép ugyanis képes volt megkerüln9 a bolygót. Természetesen többször leszállt, pontosan tizenhatszor, a 17 ezer napelem pedig nem csak az elektromotort működtette, hanem az akkukat is töltötte, így éjszaka is a levegőben maradhatott a gép.

Azonban egy másik technológia, mely elektromos elven, némileg máshogy működik, szintén fényes jövő elé nézhet.

A kecskeméti Magnus Aircraft gépe a Siemens elektromos rendszerével volt az első elektromos kisgép, amely sikeres repülést hajtott végre.

A fejlesztéseknek ugyan még nagyon az elején járnak, és csak nemrég emelkedtek először a levegőbe egy ilyen géppel, sokak szerint ígéretes jövője lehet a technológiának és a megvalósításnak.

Olyannyira komolyan hisznek ebben a projektvezető mérnökei is, hogy elmondásuk szerint szeretnék elérni, hogy 2 év múlva már kaphatóak legyenek olyan elektromos gépek, melyek már egy órán át a levegőben legyenek képesek körözni, manőverezni, és sokkal gyorsabbak legyenek, mint a napelemes gépek.

Az eFusion tömege az akkukkal csak 410 kilogramm, üzemeltetése ötödébe kerül a benzines kisgépekének, vagyis komoly jövő elé nézhet, mivel gazdaságilag jobban megéri nem csak a magánembereknek, hanem a kisebb-nagyobb cégeknek.

Igen ám, de mi a helyzet a böhömnagy utasszállító gépekkel? Elérjük-e valaha, hogy azok is elektromos meghajtásúak legyenek, és ne kerozin alapúak?

A jelek szerint több esély van az elektromos rendszerű utasszállítókra, mint a napelemes változatokra, mert azok túl lassúak, és túl sok energiát kellene megtermelniük ahhoz, hogy ilyen gépek a levegőben maradjanak.

Valószín, hogy még az elektromos változatokra is rengeteg évet kell majd várni, mivel a technológia nem áll teljesen készen ekkora vasmadarakra.

Fontos, és szükséges, hogy az akkumulátorok piaca teljesen megújuljon, és sokkalta nagyobb kapacitású termékek jelenjenek meg, melyek már lehetővé fogják tenni az elkövetkező 30-40 évben azt, hogy az utasszállítók között is meginduljon a technológiai forradalom

tudomány technológia technika magyarsag magyarok magyar zöldenergia


Megtekintések száma: 73156





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet