Magyarok terjeszthetnek el egy zseniális találmányt az egész világon!

2018. április 12., csütörtök




A világ egyik legnagyobb gondjára nyújt megoldást, és minden konyhában ott lehet majd! Te megveszed, ha hozzáférhető lesz?

Óriási magyar világsiker küszöbén vagyunk. Magyra szakemberek, mérnökök és tech-zsenik olyan szerkezetet hoztak létre, mely egy régi problémát szüntet meg.

Egy olyan problémát, mely több száz éve velünk van, és még soha senki sem tudta megoldani.

Pedig bárkinek sikerült volna, az mára milliomos, vagy akár már milliárdos is lehetne, így ha ez az egész világon elterjed - és nagy az érdeklődés - akkor óriási siker lehet hazánknak.

Budapestről indultak, néhány fős végként, pontosabban statup vállalatként akartak betörni a nemzetközi piacokra, úgy tűnik, sikerrel.

A Brewie nevű szerkezet, amit készítettek, úgy működik, mint egy kávéfőző. Legalábbis ahhoz lehetne hasonlítani.

Azonban kávé helyett sört tud főzni, méghozzá olyan minőségi sört, mint a nagy sörgyárak!

A külföld megcélzásával kapcsolatban a házi sörfőző gépet fejlesztő Brewie képviselője, Pál Marcell elmondta, hogy nekik kényszer is volt rögtön külföldre kacsintgatni.

A mi gépünk 2400 dollár [600 ezer forint], emiatt tudtuk, hogy elsősorban külföldre kell eladnunk, és ez be is jött. Az eddig eladott 1100 gépből 14-et adtunk el itthon

A Brewie egyébként egy két mikró méretű eszköz, amivel hat óra alatt le lehet főzni a saját sörünket otthon. A folyamat teljesen automatikus, csak az alapanyagokat kell manuálisan beheyeznünk a gépbe.

Arra a kérdésre, hogy miért nem mentek külföldre, ha szinte csak külföldre adnak el, Pál Marcell elmondta, hogy főleg a költségek miatt maradtak itthon, illetve az is közre játszott, hogy mind a 25 alkalmazottjuk magyar.

Azt ekll hogy mondjuk, hogy iylen csodálatos szerkezetet tényleg nem készített még senki.

Sokak szerint igazi mérnöki bravúr, mert mások is gondoltak már rá, de nem tudták megvalósítani. A külföldiek teljesen odavannak érte, ez az első teljesen automata sörfőző szerkezet.

A lenti videót feltétlen nézd meg, hogy a Brewie működése hogyan is tevődik össze, és miért ilyen nagy szám.

Ha elérhető lesz, te fogsz majd venni, ha olcsóbbá is válik?

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 5787





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet