Magyarország hatályon kívül helyezheti végérvényesen Trianont? Elképesztő lépéseket tesznek hamarosan!

2020. március 2., hétfő




Szerinettek sikerül? Van jogalapja?

Vasárnap délután Horthy Miklós kormányzóvá választásának századik évfordulójára közös demonstrációt szervezett a Mi Hazánk Mozgalom, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és más radikális szervezetek. 

A demonstráció ellen két ellentüntetést is meghirdettek.

Negyed 5-kor nagyjából 200 ember volt a Szent Gellért téren, nemzeti rock szólt, felállítottak egy bronzból készült Horthy-mellszobrot is. A tömegben nagy-magyarországos-, Horthy-sálas és zászlós embereket, valamint gárdista egyenruhásokat is lehetett látni.

Fülöp Erik: Hálával kell lenni Horthy felé

Nem sokkal fél 5 után Novák Előd mondott köszöntőt az addigra pár száz fősre duzzadt tömegnek. Mint mondta, pártja sokadjára kezdeményezi, hogy legyen szobra Horthy Miklósnak, ugyan szerinte a kormányzóságát jobbról és balról is lehet kritizálni, de egy díszpolgári cím és egy szobor mindenképp járna neki.

A tervek szerint 5 órakor indultak volna el a demonstrálók a Szent Gellért térről, de akkor még Fülöp Erik, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője tartott beszédet. Fülöp arról beszélt, hogy nagyon örül, hogy nem Tordai Bencének született, mert rosszul állna neki a szivárványos zakó. Mint mondta, felháborító, hogy Tordai feljelentette Dúró Dórát, amiért véleménye szerint törvényesítené a szegregációt.



Fülöp Erik szerint Horthy kormányzósága alatt csatolták vissza Délvidéket, Felvidéket és Erdélyt, ezért hálával kell lenni Horthy felé. Szerinte a szelsőliberális és neobolsevik ideológia szemében nekik az a bűnük, hogy szeretik ezt az országot. Beszéde végén indulatosan azt mondta, hogy "Igazságot Magyarországnak!", mire a tömeg elkezdte kántálni, hogy "Vesszen Trianon!"

A több száz résztvevő végül fél 6 után indult el, a menetet három fehér és egy jóval kisebb barna lovon ülő hagyományőrző lovas vezette a Parlament irányába. 

A Szabadság hídon átvonuló tömeg elején a Mi Hazánk politikusai, köztük Toroczkai László, Fülöp Erik, Novák Előd és Dúró Dóra vonult, mellettük egy ember a téren kiállítottnál egy sokkal kisebb Horthy-mellszobrot vitt. A menetben egy nagy-magyarországos platós kocsi is részt vett, amit a párt egyik szimpatizánsa ajánlott fel.

A menet nem sokkal 6 óra után az Apáczai utcánál, a Marriott hotel magasságában járt, ekkor a résztvevők megálltak fáklyákat gyújtani az esőben. 

A vonulókhoz egyébként bárki hozzácsapódhatott, mivel nem voltak kordonok a vonulás útvonalán. A tömeg fél hétkor érte el a CEU-t, miközben néhányszor elskandálták, hogy "Adjon az Isten szebb jövőt!".

Nem sokkal 7 óra előtt már a Vértanúk terén voltak, ahol elsőként Hegedűs Loránt, a Horthy Miklós Társaság elnöke tartott beszédet. Hegedűs szerint meg kell történnie Horthy Miklós társadalompolitikai rehabilitációjának, le kell mosni róla a Hitler-csatlós, fasiszta, nacionalista bélyeget. 

Hegedűs úgy vélte, meg kell akadályozni minden áron, hogy Kádár utódjai visszatérjenek a hatalomba, mert úgy látja, hogy nem csak háttérhatalmi, hanem főhatalmi pozíciókat is meg akarnak szerezni.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke lépett színpadra második felszólalóként, szerinte Kun Béla utódai őrjöngve próbálták megakadályozni a tüntetést, de minden magyargyűlölet ellenére itt vannak. Eközben a Nádor utca felől megérkeztek az ellentüntetők, Toroczkai rájuk utalva azt mondta, fontos látni, hogy Magyarország testét belülről még mindig féreg rágja - idézve Torgyán József híres féregirtó beszédét.

Pénteken beadta Fülöp Erik a parlamentben a trianoni diktátumot ratifikáló törvény felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatukat. "Most eldől, hogy kik az igazi magyarok a parlamentben. Hatályon kívül fogjuk helyezni Trianont!" - mondta.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 11066





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet