​Magyarságkutató Intézet létrehozását tervezi hazánk: többé nem titkolhatják el előlünk a VALÓDI múltunkat!

2018. október 16., kedd




Magyarságkutató intézet létrehozását tervezi az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós szerint szükség van arra, hogy összegzés szülessen a magyarság eredetéről.

Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy végre tisztába lesznek téve a nagy kérdések nemzetünk múltjával kapcsolatban.

A nemzeti múlt, az ősmagyar eredet megismerését az elmúlt évtizedekben Trianon óta rendszeresen akadályozták különféle titkos, nemzetformáló erők.

Nem mindenkinek áll érdekében ugyanis az, hogy a magyarság öntudatra ébredjen, és kiderüljön az, hogy milyen fontos szerepe volt a múlt történelmében.

Abban ugyanis egyre inkább biztosak, hogy az árpád ház uralkodói nem finnugor, hanem eurázsiai eredetűek.

Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a magyarok és a finnugorok közti kapcsolat lényegében hazugság.

Valójában egyfajta elbeszélés zajlik egymás mellett a tudományban, plusz léteznek nemzettorzító erők. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a jellemzően nyugati kötődésű tudományágak, kutatócsoportok egyszerűen nem vesznek figyelembe.

Bármi is derül ki a jövőben az fordulatot hozhat a magyarság kutatásában.

Lehetséges, hogy végre feltárják azokat a dolgokat is, amikről eddig az MTA mélyen hallgatott?

A 4000 éves magyar eredetű ujgur törzzsel kapcsolatos felfedezést, vagy a valódi magyar őshaza pontos helyét…

Akárhogy is, a jelenleg ismert magyar eredet története nem kerek.

Több helyen szétszedhető, megbicsaklik, és nem logikus, valahogy nem áll össze.

Ha az új irányvonal figyelembe fogja venni az eddig eltitkolt régészeti leleteket, jegyzékbe nem vett maradványokat, akkor egy eddig ismeretlen múlt tárulhat minden magyar ember elé.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: magyarokvagyunk.com

érdekes hihetetlen magyarország magyarsag nemzettudat


Megtekintések száma: 44877





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet