Már 175 ezren írták alá a kutyakínzó elleni petíciót! Juttassuk oda, ahová való!

2019. augusztus 10., szombat




Több mint 175 ezren írták alá két nap alatt a balotaszállási kutyakínzással kapcsolatos petíciót.

Egyre nagyobb az állatvédő szervezetek és állatszerető emberek összefogása.

Az állatvédők évek óta küzdenek a BTK szigorítása érdekében. Szigorúbb büntetéseket akarnak, ami jogos is!

Mint ismeretes, néhány napja az egész országot megbotránkoztatta az, hogy egy balatonszállási asszony a kocsija után kötve húzta több kilométeren át a kutyáját büntetésből.

Mindezt azért, mert a kutyus félt a vihartól és valamelyik nap megszökött…

Később volt pofája azt mondani, hogy nem érti, miért kell ez a dráma, amikor kiderült, hogy az egészen egy ország háborodott fel.

A petíció ide kattintva elérhető.



Sőt, az állatot könnyen lehet, hogy az esetet követően élve ásta el a tanyáján, ennek megállapítását a kutya kihantolása után fogják kideríteni.

A helyiek elmondták, hogy az asszony mindig mogorva volt, sosem volt sem állat, sem pedig emberbarát.

Kész pszichopata, lappangó hajlammal arra, hogy akár másokat is bántson.

Hisz mind tudjuk, aki ilyet tesz egy állattal, az emberrel is jó eséllyel megtenné később…

Éppen ezért fontos, hogy megkapja a méltó büntetését a hűvösön, és legyen ideje “lehiggadni”…

Ezért ÍRD ALÁ te is a petíciót, kapjon 3 év szabadságvesztést!

A petíció ide kattintva elérhető.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 37358





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet