Már 1890-ben megölte valaki a nagylábút?

2017. június 11., vasárnap




Mi az igazság a majomszerű lény tetemét ábrázoló fotóról?

Lehet, hogy 1890-ben már el lett ejtve a valaha volt egyik legtitokzatosabb lény, a humanoid vonásokkal rendelkező óriási emberszabású majom.

Pontosabban nem majom volt, hanem az ember egy rokona, feltehetően közvetlen rokona. Már, ha valóban létezett.

Ugyanis a mai napig sok vita tárgyát képezi. Vannak, akik hisznek benne, míg mások csak egy félreértelmezett legendának tartják, mely elterjedt.

Bárhogyan is, egy 1890-ben elkészített fekete-fehér fotón egy vadász látható, ahogy egy elejtett vad mellett áll.

Az egész fotóban az a furcsa, hogy az elejtett vad nem egy nyúl, őz, de még csak nem is egy tigris, vagy farkas. Hanem egy emberszabású, hatalmas monstrum. Egy olyan valami, ami inkább hasonlít egy meglett emberre, mint egy majomra, azzal a különbséggel, hogy szőrös volt.

Állítólag a Texasban található vadőr szolgálattól szivárgott ki a sok évtizedes kép, melyen nem találták meg fotómanipuláció nyomait, tehát bármi is lehet a képen, az igazi volt.

Persze ettől még akár egy ügyes tréfa is lehetett - hívják fel rá a figyelmet a szkeptikusok.

Először a képen látható testet egy gorillának tulajdonították. 

Azonban gorilla nem rohangált soha Amerika erdeiben. Ráadásul a képen az látszik, hogy legalább 1 méterrel magasabb a vadásztól az állat, vagyis 2,5-3 méter magas is meglehetett, és robusztus testalkatú.

A lábai hosszúak voltak, hosszabbak az átlagnál a karjai viszont rövidebbek.

A szkeptikusok szerint azonban a méret becsapós lehet, ugyanis a vadász picit távolabb áll, és lehet, hogy csak a fotózás szöge csapja be az emberi szemet.

Vajon mi látható a képen? Egy átverés, mellyel a texasi vadászok egymást akarták megviccelni, és irigyeket szerezni? Vagy a nagylábú egy ténylegesen létező állat volt, mely mára teljesen kihalt?

OSZD MEG másokkal is!

paranormál rejtély rejtélyek bizarr kriptid kriptozoológia nagylábú jeti


Megtekintések száma: 141693





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet