Már 1962-ben járt ember a Marson? A Mokkában beszéltek róla!

2018. március 16., péntek




Bennfentes mondta el a műsorban, hogy a Holdon 1958-ban, a Marson pedig 1962-ben járt igazából ember. Információit elmondása szerint volt NASA dolgozóktól szerezte.

A világ kormányai tudják, hogyan keressék a földönkívülieket, és azt is tudják, hogy hol. 

Erről is beszéltek a Mokka egy korábbi adásában, amiben megemlítették, hogy az emberi űrkutatás titokban már messze megelőzte azt, amit ma látunk.

Már évtizedekkel ezelőtt lejutottunk a Marsra, ott pedig egy marsi várost hozhattunk létre.

Már többször felmerült az, hogy 1962-ben járt ember a Marson egy nemzetközi expedíció keretében.

Erről egy állítólagos felvételt is bemutattak az egyik brit televízióban, ami akkoriban egy nagyon hiteles és nívós adás volt.

Lássuk csak! Azt ma már senki sem tagadja, hogy minimum mikrobiális szinten élet van a Marson. Egyrészt a metán a friss mérések szerint jelen van a vörös bolygón, másfelől a metán hamar lebomló anyag, és biológiai aktivitás váltja ki.

Másfelől ősi marsi meteoritokban is életre utaló lenyoamtokat találtak meg...

Harmadrészt rendre kerülnek elő olyan titkos iratok és dokumentumok, melyek azt bizonyíthatják, hogy valóban voltak titkos űrprogramok, és a NASA költségvetési csalásai valójában nem csalások voltak, hanem ezeknek a titkos expedícióknak a finanszírozása.

Kérdés, hogy vajon menynire lehet hinni ezen információknak.

Attól, hogy Pataky Attila is megemlíti, még nem leszb hiteltelen, hiszen sok más információt is eltagadnak az emberiség elől.

Kalmár János, a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke is azt állítja, hogy rengeteg a titkolózás, és a NASA egy jól szervezett rendszert alakított ki arra, hogyan rejtsék el a világ elől ezeket az égető titkokat.

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek bizarr


Megtekintések száma: 48132





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet