Már aggódhatunk? 5-ös erősségű hurrikánt generáltak mesterségesen tudósok!

2017. szeptember 30., szombat




Az időjárás manipuláció immáron teljesen nyíltan, a szemünk előtt zajlik!

Úgy néz ki, hogy a HAARP még feljebb lépett, és immáron nem csak titokban zajlanak a különféle időjárás manipuláló kísérletek, csak egy részük

Tudósoknak ugyanis hátborzongató dolgot sikerült előállítaniuk mesterséges körülmények között.

Egy ötös erősségű hurrikánt

Ez pedig már képes lehetett volna komoly pusztításra is. A projekt 45 millió dolláros költségvetéssel volt képes ezt megtenni a Miami Egyetem szakembereivel karöltve.

Nem lepődnénk meg, ha a támogatók között búvó szálak egészen a Pentagonig vezetnének

A létrehozott hurrikán az előzetes mérési eredmények szerint 252 kilométer per órás széllökéseket volt képes produkálni.

Sokak szerint a tudósok ezzel istent játszanak, és csak a szerencsén - és az isteni gondviselésen - múlt, hogy a hurrikán végül nem szabadult ki.

A technológia ugyanis nem tette lehetővé, mivel magát a hurrikánt egy 30.000 gallon kapacitású hatalmas tároló tartályban hozták lére, mely rengeteg mindennek ellenáll, és kifejezetten arra lett tervezve, hogy ilyen, és ehhez hasonló erőket hozzanak benne létre.

12 generátor és 1700 lóerős ventilátorok keltették életre a természetben előforduló egyik legvadabb elemet, mely az elmúlt hetekben többször végig söpört az amerikai kontinens egyes részein.

Sok szakember aggódik a hír hallatán. Ez ugyanis egyértelműen arra világít rá, hogy képesek vagyunk beavatkozni a természet rendjébe.

Képesek vagyunk kisebb és nagyobb mértékben módosítani az időjárást, mint ahogyan azt a HAARP a légkörben teszi a részecskék segítségével már évtizedek óta.

Az időjárásunk tönkretétele már régóta zajlik, mint folyamat. Sokak szerint szándékosa hadviselés azokkal az országokkal szemben, melyeket Amerika el akart ellehetetleníteni a hidegháborúban, és azt követően.

Azzal azonban nem számoltak, hogy ez egy olyan láncolatot szül, mely az egész globális időjárást megváltoztatja.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen összeesküvés bizarr haarp


Megtekintések száma: 349378





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet