​„Már ebben az évtizedben repülhet újabb magyar az űrbe”: forradalmi dolog jöhet

2020. május 29., péntek




Az első magyar űrhajós, aki kijutott, optimista, és szeretné megérni az eseményt. Űrrepülésének 40. évfordulóján Szujó Zoltán beszélgetett vele.

1980. május 26-án, magyar idő szerint este 8 órakor indult el Farkas Bertalan Valerij Kubaszovval a világűrbe, hogy azután május 28-án sikeresen összekapcsolódjanak a Szoljut űrállomással, majd június elején visszatérjenek a Földre.

Kereken negyven évvel ezelőtt ezelőtt jutott ki először magyar űrhajós a világűrbe.

Farkas Bertalannal Szujó Zoltán televíziós újságíró beszélgetett a HungaroControl Facebook-oldalán, élőben.

„Hiszel a sorsban?” - kérdezte a beszélgetés során Szujó Zoltán. „Vagy maga a sors irányít bennünket, vagy valami irányítja a sorsunkat” - válaszolta Farkas Bertalan. „Nem tudom megmondani, de kell, hogy valamilyen törvényszerűségek szerint éljünk, a véletlenben nem hiszek, ami velünk történik, az valaminek a következménye, akár jó, akár rossz.”

Annak idején hét embert képeztek ki Kecskeméten arra, hogy alkalmassá váljon a Szovjetunió által indított Interkozmosz program keretében az űrutazásra. A hét emberből már a szovjet űrbizottság választott ki négy további jelöltet: Magyari Bélát, Buczkó Imrét, Elek Lászlót és Farkas Bertalant. Azután a négyből ketten maradtak: Magyari Béla és Farkas Bertalan, akiknek a felkészülése a Szovjetunióban zajlott.

Utólag nehéz rekonstruálni, miért esett Kubaszovra és Farkasra a választás, de arra napra, amikor közölték a döntést, Farkas Bertalan máig emlékszik. 1978. december 18-án, Csillagvárosba érkezett Satarov altábornagy Moszkvából, és akkor mondák el, ki repülhet a világűrbe.



„Na, azt nem volt könnyű lenyelni sem a Bélának, sem nekem. Neki azért, mert dublőr maradt, de ugyanúgy fel kellett készülnie, bennem meg ott volt a felelősségérzet, hogy olyasmit kaptam, amire az életben nem gondoltam volna, és a küldetés végrehajtása után vissza kell jönnöm épségben.”

A világűrben a feladat legfontosabb része az volt, hogy azokat a ballisztikai paramétereket, amelyeket kaptak lentről, a Földről, fedélzeti mérnökként Farkas Bertalannak kellett kontrollálnia, neki kellett a fedélzeti rendszert pontosítani, beállítani, a rendszert nem volt szabad kiengedni az optimális működési sávból. Ehhez azért nagy összhangra volt szükség a parancsnokkal, Valerij Kubaszovval, mert azért ő irányította az űrhajót, azzal a feltétellel, hogy minden egyes tevékenységet Farkas Bertalan is kontrolláljon. Hihetetlenül nagy volt a bizalmuk egymás iránt, egymás nélkül semmit nem csináltak.

Jól kiegészítette egymást Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan személyisége. Előbbi szerette jobban átgondolni a megoldást mérnökként, utóbbi pedig vadászpilótaként az azonnali megoldásra törekedett.

„Miután visszatértünk a Földre, megöleltük egymást, és Kubaszov azt mondta: Veled még egyszer, bármikor elmennék az űrbe.”

Valerij Kubaszovnak ez volt a harmadik repülése. Tapasztalt űrhajós volt, részt vett a legendás űrtalálkozón 1975-ben az amerikaiakkal, a Szojuz-Apollo programban, már szinte sztárnak számított Farkas Bertalan szemében

Milyen volt az indulás a földről? Farkas Bertalan azt mondta, a start pillanatáig megszűnt a rádióadás, csak zene szólt.

„És az a 9 perc 20 másodperc emelkedési idő, amíg eljutottunk 240 kilométerig, a világűrig, nekem örökkévalóságnak tűnt. Bármelyik másodpercben történhetett volna valami.

A súlytalanságot pedig csak szimulálni lehetett a Földön, vadászrepülőn, de az csak 25 másodpercig tartott.

A valódi súlytalanság csodálatos érzés, leírhatatlan. Kinyújtod a kezed, és mintha nem is a tiéd volna.”

Farkas Bertalan elmesélte, milyen különleges „műszere" volt az űrhajón. „A kislányom piros-fehér-zöldbe öltözött babáját vittem magammal. Előtte egy 30 centi hosszú gumiszalagra felfűztem, és ott volt a két ülésbetét között. Amikor startoltunk, a terhelés miatt a gumiszalag megnyúlt, majd amikor megérkeztünk a súlytalanságba és az űrben repültünk, a gumiszalag visszanyerte a hosszát, de a baba lebegett. Megfogtam, elengedtem, és megint ott lebegett. Na, mondom, itt a súlytalanság. Mondta is Valerij, milyen jó műszert hoztál.”

A tévémaci is ott volt vele, ez sem legenda. És még mesét is kreált hozzá esti meseként a magyar gyerekeknek, hogy hogyan érzi magát a tévémaci a súlytalanság állapotában.

Arra a kérdésre, hogyan teltek a világűrben a napok, Farkas Bertalan azt válaszolta, hogy fent nincsen hétköznap. Minden nap egybefolyt. „8 óra munka, 8 óra szórakozásnak nevezett munka, és a 8 órás alvásból elloptam 3-3,5 órát. Csak lebegtem az ablak mögött, és gyönyörködtem a látványban. A kozmikus éjszakában gyönyörűen ragyognak a csillagok, a kozmikus nappal alatt pedig szépen látszik a Föld.

Az alvás hálózsákban történt, gumiszíjjal szíjazták ki magukat, és a tárgyak rögzítése is fontos volt, mert ha kint maradt egy fényképezőgép vagy fogó, az nekirepül az embernek és erre felébred.”

Arról is beszélt, hogy belé nevelték a kiképzés során, hogy az űrrepülés nem játék, a kockázatokat emiatt megpróbálták a minimálisra csökkenteni és „többszörösen túlbiztosítani a rendszereket”, amelyeknek a működésén az űrhajósok élete múlik. Mert a kockázat még mindig benne van a dologban, még akkor is, ha minimális.

„Az űrrepülés, ahogy beszállsz a repülőbe, addig, hogy visszatérsz és Földet érsz, rizikó. Minden egyes visszatérés egy születésnap.”

Farkas Bertalant visszatérésekor hatalmas ovációval fogadták Magyarországon, és máig érzi a tiszteletet, szeretet.

„Merem állítani, hogy a második magyar űrhajóst, aki majd kijut, azt is ugyanilyen tisztelettel és szeretettel fogadják, mint engem annak idején.”

Szerinte jó úton haladunk afelé, hogy legyen második magyar űrhajós.

„Feltételeztem, hogy én űrhajósként még egyszer a világűrbe nem fogok kijutni, de szeretném megérni, hogy a második magyar űrhajós, akár fiú, akár lány lesz, repüljön. Szeretnék a kiválogatásban, a felkészítésben és a repülés alatt mosolyogva gondolatban velük együtt lenni, és amikor visszajönnek, pezsgőt bontani, megölelni őket.

A magyar űrprogram tudatában én azt mondanám, már ebben az évtizedben repülhet újabb magyar az űrbe.

A kiválogatásban a legfontosabb szempontok közé tartozik a rátermettség, az elkötelezettség, fontos a tudományos háttér, a fizikai felkészültség, az emocionális háttér. Ne féljen egyedül, ne féljen a sok-sok megpróbáltatástól. Szerintem itthon lesz miből meríteni.”


Megtekintések száma: 27760





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet