Már évszázadok óta velünk vannak: egy magas rangú politikus tálalt ki a földönkívüliek létéről! - VIDEÓ

2018. január 30., kedd




Elmondása szerint kormányzati dokumentumokkal igazolható az idegenek jelenléte itt a Földön.

nem akármi derülhet ki a földönkívüliekről. Mint ahogy arról számos külföldi hírportál is beszámolt, egy magas rangú magántisztviselő elmondta, hogy bizonyítékok vannak az idegenek létezésére a Földön.

Az idegenek elmondása szerint már évszázadok óta jelen vannak, és segítettek minket a múltban.

Ez utóbbinak a nyomait a régészet egy titkos divíziója módszeresbe próbálja megtalálna és eltüntetni a Föld színéről, hogy az emberiség és a nyitottabb tudományos rétegek ne fogjanak gyanút.

Shi-Li Sun nemrégiben megunta az állandó hallgatást, és úgy döntött, hogy meglépi azt, amit sokan nem mertek volna a helyében. Életét nem féltve mindent kitalált az idegenek és a kínai kormány kapcsolatáról.

A kínai kormányhivatalnok hosszú, állhatatos munka után döntött úgy hogy elege van az információk elhallgatásából, és abból, hogy az embereket hülyének nézik, és megpróbálnak minden nyomot és jelet eltusolni, ami az idegenekkel kapcsolatos.

Szerinte az emberiségnek, és minden polgárnak joga van tudni, hogy mi folyik a Föld, és az emberiség körül.

Ne feledjük, az információk összevágnak azzal, amit korábban egy interjúban Paul Hellyer kanadai védelmi miniszter - pontosabban volt védelmi miniszter - is mondott a földönkívüli aktivitásról.

Kanada volt védelmi minisztere először egy közmeghallgatáson leleplezte az ufók létezését.

"Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről, és a már kialakult együttműködésről" - fogalmazott a politikus. 

Kifejtette: a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa, a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság, a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai.

Sokan nem hisznek az ilyen dolog létezésében, és mi is azt mondjuk, hogy nem árt az egészséges kétkedés, azonban ha több helyről is olyan emberek állnak fel, és jelentik ki ezeknek a dolgoknak a valóságosságát, akik megbecsült, magas rangú emberek, akkor az jelenthet valamit.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 8603





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet