Már idegen invázió alatt állunk? Bizonyíték van Amerika titkos lézerfegyver programjára!

2016. április 21., csütörtök




Észlelték az űrbe kijutó lézersugarat! Egy felvételen látható, amint a Földről egy óriási lézersugár lövell ki az űrbe egy azonosítatlan objektum irányába. Idegenek tucatjai, százai próbálnak átjutni az atmoszféra pajzson, miközben a hadsereg titokban lézerágyúkkal lövi őket. Mi mindebből semmit sem érzékelünk a chemtrailek segítségével elénk vetített hologram égbolt miatt?

A Föld körüli pályán rögzített felvételen jól látható, amint megjelenik egy különös tárgy, mely feltehetően egy ufó. A gömb alakú objektum később eltűnik, majd váratlanul egy nagy erejű lézersugár hagyja el bolygónk felszínét, az ufó irányába.

Az egész úgy festett, mintha a Földről egy lézerfegyver segítségével le akarták volna lőni a rejtélyes űrbéli objektumot.

lezersugar

Az ufó ugyanis szemmel láthatóan menekült valami elől. Nem tudni, hogy végül sikerült-e megsemmisíteni, vagy a lövés tényleges lövés volt-e esetleg figyelmeztető protokoll volt, de annyi biztos, hogy komoly bizonyítékot szolgáltatott a titkos amerikai lézerágyú létezésére, melyet oly sokan emlegetnek.

Földvédelmi lézerfegyver

A titkos katonai programot eleinte az amerikai hadsereg pénzelte, és a munkálatok és előkészítő kutatások az első világháború után vették kezdetüket.

Ekkor még az volt a feltett cél, hogy a náci Németországtól védjék meg magukat és szövetségeseiket az amerikaiak a lézerrendszer segítségével.

Később azonban, ahogy haladtak a megvalósítással, és rájöttek mekkora potenciál van a fegyverben, már nem csak légvédelemre szerették volna használni.

[caption id="attachment_5933" align="aligncenter" width="740"]haarp-antennaerdo HAARP[/caption]

Olyan fegyvert akartak belőle kifejleszteni, mellyel a bolygó bármely pontján csapást tudnak mérni vele bárkire, aki az útjukba áll.

A fegyver fejlesztési fázisába bevonták az akkor még újonnan megépített HAARP antennarendszert, melyről azt beszélik, hogy egy titkos időjárás befolyásoló rendszer.

Igaz, ami igaz, az antennarendszer tényleg egy időjárás befolyásoló rendszer volt. Az ionoszféra összetételét voltak képesek megváltoztatni, ezzel hatást gyakorolva a Földi klímára.

[caption id="attachment_8239" align="aligncenter" width="740"]haarp-felhok Különleges, lencse alakú felhők, melyeket gyakran látni a HAARP antennaerdőt övező vidék egén.[/caption]

Ahol akartak, itt szárazságot csináltak, ahol pedig úgy akarták, mindent elönt esőt.

Remek volt arra a célra, hogy az ellenfeleiket ellehetetlenítsék gazdaságilag, így uralva közvetetten a világgazdaságot.


haarp-felhozet Összefüggő felhőzet Texas államban - sokak szerint ez is a HAARP műve.

A HAARP segítségével bárhol a világon szinte bármilyen típusú és anyagú felhőt elő tudnak állítani. Pusztító, golflabda méretű jégesőt, vagy épp a fémet is megolvasztó hőséget. A HAARP feladatai között azonban volt egy másodlagos, de nem kevésbé jelentéktelen feladat.

Csillagközi védelem az idegenekkel szemben

Ez a feladat nem volt más, mint a lézerfegyver globális szétterjesztése a bolygón. A HAARP irányított hullámai segítségével ugyanis a lézerfegyverrel nem csak a Föld egyes pontjain, hanem az űrben is tudtak támadást indítani.

Vagyis egyfajta csillagközi védelmi szerepet kezdett betölteni, ami fontos szempont volt az amerikai kormány számára, ami már akkor tudott a roswelli események kapcsán arról, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

lezeres-legvedelem

Bár Roswell idegenei nem voltak gonosz szándékúak, a Pentagon mégis tartott attól, hogy ha léteznek idegen lények az univerzumban, csak idő kérdése, mikor talál ránk egy gyarmatosító szándékú faj.

Ezért mindent elkövettek azért, hogy a Földvédelmi rendszer kiépüljön, és a Pentagon maga is pénzelni kezdte titokban a lézerfegyver projektet. Minderről a közvélemény mit sem tudott, hiszen nem szerették volna, ha kiderül, nem vagyunk egyedül a világban, hiszen ez óriási pánikot és félelmet szült volna, illetve rengeteg kellemetlen kérdés merült volna fel az emberiség múltjával kapcsolatban is.

csillagkozi-legvedelem

A lézerfegyvert végül sikerült kifejleszteni, később, néhány éve pedig hivatalosan leállították a HAARP antenna erőd működését. Sokan azt beszélik, hogy valójában nem állt le, és titokban mostmár csak és kizárólag a lézerfegyver működési folyamatában vesz részt.

Pontosabban a Föld légkörének védelmében, ugyanis a HAARP rendszert átalakították, hogy vész esetén az ionoszférából egyfajta pajzsot csináljon, amin nem tudnak átjutni a különféle űrből érkező objektumok, lövedékek.

Amerika tehát komolyan készült és még ma is készül egy esetleges bolygóközi háborúra. Hogy ennek van-e valami alapja, vagy a „Jobb félni, mint megijedni” elvét követik, arról megoszlanak a vélemények.

A fejünk felett már folyik az invázió?

Akadnak olyan teóriák is, miszerint a fejünk felett már néhány hónapja vagy éve már elkezdődött az invázió. Idegenek tucatjai, százai próbálnak átjutni az atmoszféra pajzson, miközben a hadsereg titokban lézerágyúkkal lövi őket.

csillagkozi-invazio

Mindebből azért nem észlelünk semmit, mert a chemtrailek által a levegőbe juttatott speciális molekulák és egyéb részecskék egyfajta képernyővé alakítják az atmoszférát, ahová egy virtuális hologramot vetítenek az égről, ily módon rejtve el előlünk az űrben dúló csillagközi háborút.

Az átlagember ezért zavartalan égboltot, csodálatos naplementét lát, ha az égre néz. A valóság azonban teljesen más. Minden pillanatban csatát vívunk.

Amerikának és már világhatalmas költségvetése ebbe az űrháborúba folyik bele, melyet a közvélemény felé egyszerű eladósodásként tálalnak.

gonosz-idegen-leny

Jelenleg ezért nem sikerült még megoldani az Iszlám állam fenyegetését sem, mert a világ nagy országai mind-mind részt vesznek ebben a titkos háborúban, és minden erejükkel és anyagi, továbbá emberi forrásaikkal azon vannak, hogy megvédjék bolygónkat.


fold-hologram A Föld hadban áll ebben a pillanatban is?

A Föld ebben a pillanatban is hadban áll, és a háború folyamatosan zajlik. Állítólag az idegenek első hulláma valamikor a 80-as évek végén jött, akkor még csak a lézerfegyver egy része volt kész, így rengetegszer betévedtek a légkörbe, és a harci gépeinkkel kellett felvennünk velük a csatát.

Széthasítják a Nibirut

Akadnak olyan elméletek, miszerint a lézerfegyver olyan erős, hogy képes lenne egy egész bolygót széthasítani. Vannak, akik megjegyzik, hogy a korábban elvégzett Hold bombázások, vagy az időnként a Jupiterbe csapódó objektumok is valamiféle lövedékek lehetnek ebből a titkos csillagfegyverből, bár ezek nem lézeres alapúak.

nibiru-kataklizma

Az utóbbi időben a rejtélyes kilencedik bolygó kapcsán többször felmerült, hogy az a bolygó lehet a legendás Nibiru, mely sok millió évenként egyszer halad el Földünk mellet a belső naprendszerben, ilyenkor pedig a Kuiper-övből lök ki több tucat nagyméretű kisbolygót, űrtörmeléket Földünk irányába.

A lézerfegyverrel képesek lehetünk ezeket a felénk tartó aszteroidákat, üstökösöket porrá zúzni, és még az űrben „elolvasztani”.

Ez komoly, valós fenyegetés, ugyanis friss kutatások szerint a bolygónkon bekövetkező tömeges fajkihalásokat, globális kataklizmákat éppen ezek a Kuiper-övből a Nibiru által kilökött objektumok okozták.

dinoszauruszok-kihalasa

Egyes jóslatok szerint maga a Nibiru fog hamarosan letérni a pályájáról, majd összeütközni Földünkkel. Az ütközést csak a titkos csillagközi lézerágyúval lehetne elkerülni.

Rengeteg lézerágyú van a Földön, ezek legtöbbje Amerikában van elrejtve, de a bolygó más szegleteiben is léteznek ilyen eszközök, melyek a globális lézerfegyver rendszerhez kapcsolódnak.

Az egyik és egyben legnagyobb ágyú az Antarktiszon található, mélyen a jég és a felszín alatt. Átmérője több km-es, és egyetlen lövés leadásához annyi energiára van szükség hozzá, mely egy egész New York méretű város egy éves energia ellátásához elegendő lenne.

Ezzel a fő lézerágyúval állítólag a számítások és titkos kormányzati dokumentumok szerint egy egész bolygót ketté lehetne hasítani. Egyfajta halálcsillagként képesek vagyunk más planétákat elpusztítani.

Ezzel az ágyúval még soha nem lőttek, és nincs is tervben, csak vész esetén használnák a kiszivárgott katonai protokoll szerint.

urfegyver

A lövésbe ugyanis az egész Föld beleremegne, és olyan nagy erő szabadulna fel, hogy az valószínűleg óriási földrengéseket és cunami hullámokat okozta szerte a bolygón.

Hogy honnan áll rendelkezésre ennyi energia a fegyver működtetéséhez, az még a második világháború végére vezethető vissza, amikoris amerikai kutatóknak és tudósoknak sikerült rájönniük a nullponti energia működésére.

A lézersugár, amit mindenki látott

Az ISS fedélzetéről rögzített felvételen a lézersugár bolygónkat elhagyva egy rejtélyes objektum irányába megy tovább. A távolságokból és az arányokból ítélve is minimum több km-es átmérővel rendelkező sugár kilövési helye jelenleg nem ismert.

Sokan azon is meglepődtek, hogy a NASA nem szakította meg az élő sugárzást, amikor a lézervillanás felbukkant a képernyőn, mint ahogyan egy korábbi nem túl régi esetben tették, amikor egy idegen űrhajó tűnt fel élő adásban.

Abban mindenki, aki látta, és tanulmányozta a felvételt egyetért, hogy a rejtélyes sugár valóban a Földről érkezett, és az űrbe távozott. Hogy mi okozhatta, az már rejtély.

A legtöbben a csillagfegyverre gyanakszanak, hiszen ennek létezésére már több tucat megdönthetetlen bizonyíték áll rendelkezésre, és maga az amerikai kormány is bejelentette néhány éve, hogy egy ideje már valóban kísérleteznek egy lézer alapú atmoszféra pajzs és fegyver fejlesztésével…

ufó ufók idegenek titkos katonai projektek titkos katonai kísérletek titkos katonai technológia csillagközi háború invázió


Megtekintések száma: 50419





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet