"Már itt vannak!" Megöltek egy összeesküvés elmélet hívőt, aki szerint az idegenek létezését eltusolják.

2017. augusztus 3., csütörtök




Egy globális összeesküvés elmélet kezd kirajzolódni akörül a férfi körül, akit nemrég rejtélyes körülmények között meggyilkoltak.

A férfi azt állította halála előtt, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy az idegenek meglátogatták a Földet, és a különféle kormányzatok vezetői ezt elhallgatták.

John O'Nei, a 65 éves férfi már nagyon régóta áskálódott és kutatott az ufó témakörben.

Christian Lepore van meggyanusítva a megölésével, de az okok annyira ködösek és kibogozhatatlanok, hogy azonnal megindultak, a különféle pletykák arról, hogy John túl sokat tudhatott, ezért kellett meghalnia.

Külön érdekes, hogy több ismerőse szerint is furcsán viselkedett John a halála napján. Sok embernek, köztük néhány barátjának és kollégájának is a földönkívüliekről beszélt és arról, hogy állítása szerint tud valamit róluk.

Christan Lepore - azaz a vádlott - is azt mondta, hogy sok információt hallott a meggyilkolt Johntól az idegenekről.

Lepore az elfogásakor is rendkívül furcsán, agresszíven viselkedett, sokan ezért úgy gondolják, hogy ő egy felbérelt ember, akivel a kormányzat titkos szervezetei akarják elhitetni a balhét.

Elvégre ez mindig is így működött.

Bárki, aki túl sokat tudott az idegenekről, azt vagy jobb belátásra bírták, vagy ha ezzel nem értek el eredményt, akkor nem marad más választás.

Nem tudódhat ugyanis ki a nagy titok, melyet már évtizedek óta lepleznek. Hogy az idegenek nem csak napjainkban, az emberiség jelenében vannak itt a Földön, de korábban nagyon sűrűn látogattak minket, az ősi emberiséget.

Az utóbbi időben egyre több az olyan rejtélyes eltűnés és bűnügy, mely során olyan kutatók, ufó szakértők tűntek el, vagy haltak meg, akik valamilyne darázsfészekbe belepiszkáltak kormányzati szinteken.

Mindez a véletlen műve lenne?

paranormál ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 109257





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet